A VIII. Szimfónia elemzéséhez tartozó diavetítés anyaga a letöltés gombra kattintva menthető a számítógépre. A „Nyolcadik_szimfonia.rar” fájl tartalmának kicsomagolása után, a bemutató a PowerPoint program segítségével tekinthető, hallgatható meg.

Beethoven: VIII. szimfónia, opus 92

Ezt a szimfóniát „tisztelgés Haydn előtt” szavakkal is illetik, legtöbbször mégis, egyszerűen csak „kamara-szimfóniának” hívják. Bemutatójára Bécsben, 1814. február 27.-én került sor, s nem volt valami nagy sikere, mire Beethoven megjegyezte: „Valamikor majd tetszeni fog”.

Ezt a szimfóniát Beethoven 1812-ben írta, alig fél év alatt. Ez a szimfónia nem hordoz nagy gondolatokat, a jókedv, a derű pillanatait idézi; szórakoztatni akar, természetesen klasszikus szinten. Mi jellemzi ezt a szimfóniát, mire figyeljünk?

Ø rendkívül szuggesztív (ellenállhatatlan) hatású

Ø alaphangja derűs, humorisztikus, ugyanakkor életteli

Ø ellentétekben gazdag, és a hangszerelés kivételes tökéletessége jellemzi

E rövid méltatás után következzen az elemzés. A szimfónia megértése nem igényel különösebb magyarázatokat, irodalmi idézeteket stb. Igazán akkor tudjuk értékelni, ha már megismerkedtünk Beethoven szimfóniáival. Emelkedett költői tartalmat, drámai hangot ne keressünk, itt most nem ez a cél. Nincs más dolgunk, mint figyelni a dallamra, ritmusra, dinamikára, hangszínre, valamint ezek váltásaira, az ismétlésekre stb. – figyelni magára a muzsikára.

Az I. tétel elemzése

Zenei műforma: szonátaforma.

Tempó- és ütemjelzés: allegro vivace e con brio, 3/4

I. Expozíció

Bemutatásra kerül az első, a második és a harmadik, vagyis a zárótéma.

Az első téma két részből áll.

Az első része határozott hangzású, a teljes zenekaron hangzik, igen lendületes téma, forte hangerővel. A kidolgozási részben ez a dallam hangzik el legtöbbször.

A másik része kevésbé határozott hangulatú, a fúvósokon halljuk, pianóban. A dallam vidámságot, derűt sugároz; a téma két dallama között rövid zenekari szünet /Gp/ van.

Ezután jó ideig „dübörgő” motivikus anyag következik, melynek egyre nő az energiája, viszont az első téma fejlesztése ezúttal elmarad.

Zenekari szünet és rövid átvezetés után következik a második téma, mely rögtön ismétlésre kerül.

Újabb átvezető rész következik.

A harmadik, vagyis a záró téma – akárcsak az első téma – két ellentétes részből áll: az első rész rendkívül energikus; három hangból álló motívuma négyszer hangzik el, a második rész lágyabb, kissé elégikus hangulatú dallam.

A záró téma – elhangzása után – rögtön megismétlésre kerül. Figyeljük meg: ahogy az átvezetés zenéje közeledik a zéró témához, egyre jobban hasonlít annak dallamára, ritmusára, dinamikájára.

Újabb átvezetés után következnek az oktáv-motívum /oktáv/ismétlései, mindig négyszer hangzik el. Az oktáv-motívum szerepe hasonló az átvezető zenei részek anyagához; elválasztja, egyben összeköti a zenei részeket.

Minden további zene, úgy a kidolgozási rész, mint a reexpozició és a kóda, ebből a három zenei témából építkezik, szerveződik. Ez a zenei szerkezet pontosan megfelel a szonátaforma előírásainak, vessük össze az elmondottakat a folyamatábrán! Csupán az érdekesség kedvéért említem: a tétel 3/4 ütemű, mégsem érezzük a megszokott keringő ritmust.

II. Kidolgozás

Két feldolgozási szakaszra tagolható:

a/ Az első szakaszban először az oktáv-motívumot halljuk, pianóban, majd az első téma elejét, ez mindössze hat hang, /ez a témafej/, szintén négyszer, amit egy dübörgő zenekari akkord zár le.

Ez a zenei szerkezet: oktáv-motívum, első téma eleje, zenekari forte – még kétszer megismétlésre kerül –, amit ismét az oktáv-motívum zár le.

b/ A kidolgozás második szakaszában az első téma eleje kerül további feldolgozásra. Sokszor ismétlődik, majd pár hangra rövidülve egyre fogy, szakadatlan ismétlődik, végül egy hanggá olvad össze a zenekaron. Ez a témafogyasztás. Közben a dinamika egyre erősödik, a disszonancia (az összhang hiánya, széthangzás) az elviselhetetlenségig fokozódik, melynek feloldása az első téma visszatérésekor következik be, de ez már a reexpozició kezdete.

Amikor a kidolgozási részt hallgatjuk, figyeljük meg, hogy egyetlen íven halad a zene, melynek tartópillére: kezdetben a témafej, később a pár hangból álló motívum.

Furcsa ellentmondás: miközben elfogy a motívum, a gesztus mégis felerősödik. Az első szakaszban elhangzó forték már sejtetik a drámai kitörést – melynek végén a zenei történés disszonáns csúcspontjára érkezünk, s melynek feloldása az első téma elhangzása. A formatani szabály itt tisztán érvényesül.

III. Reexpozició

A reexpozíció ezúttal pontos megismétlése az expozíciónak.

IV. A tételt kóda zárja le,

mely az oktáv-motívummal kezdődik, majd az első téma elejét halljuk, amit motivikus anyag követ, újra az első téma elejét halljuk, a dinamika felerősödik,

majd egy fermátán megáll a zenekar.

Átvezetés után a záró témát halljuk, kétszer, a zenekari akkordok fogyasztásra kerülnek, végül az első téma első felének felidézésével ér véget a tétel.

Beethovennél a kóda ugyanolyan rangot kap, mint a tétel többi fő része. Összefoglalja mindazt, amit a tételben fontosnak tart. A kóda sűrített kivonata az egész tételnek. Hasonlattal élve: olyan, mint a szónoki beszéd befejezése, lezárása, ahol a szónok összefoglalja mondanivalójának lényegét, amit szaknyelven úgy hívnak: „a beszéd végső kicsengése.”

Összefoglalva:

A szimfóniának ez az első tétele – időben 9 perc – az expozícióban ismertetett három témából, három zenei mondatból építkezik. Többszöri meghallgatás szükséges ahhoz, hogy jól megismerjük a zenei témákat, s hogy követni tudjuk a zenei történést; felismerjük: hol tartunk a zenei szerkezetben.

Szimfónia II. tétel

Tempó- és ütemjelzés: Allegretto scherzando, 2/4, B-dúr

Zenei műforma: kidolgozás nélküli szonátaforma.

A tétel muzsikájának alaphangja a „szellemes tréfa”. Mit jelent ez a zene nyelvén? Scherzo – ol, zene – vidám jellegű, élénk ütemű zenedarab; zenei tréfa.

A kérdés megválaszolása előtt itt és most érdemes körbejárni a „tréfa”, a „humor”, a „szellemes”, a „vicc” szavak Értelmező Kéziszótárban adott megfogalmazását.

tréfa fn – jókedvből fakadó, nevettető célú viselkedés, tett vagy mondás; rég, nép – olyan tréfás beszéd, amelyet nem szabad komolyan vennünk

humor fn – szellemes tréfálkozásban megnyilvánuló, mélyről fakadó derű

Egy példa a tréfa, a humor megnyilvánulására: Bemegy két muzsikus a kocsmába. Hogyan rendel a kolléga? Természetesen zenei nyelven. - Mi ti szó Dó-dó?

szellemes mn – Éles elméjű és mulattatóan ötletes beszédű; szellemes megnyilatkozás, ötlet, tréfa

Egy példa a szellemes válaszra: Mi a különbség napjainkban az optimista és a pesszimista ember között? Az, hogy a pesszimista feltehetően több információval rendelkezik.

vicc fn – nevettető csattanóval végződő, kitalált rövid történet, párbeszéd; váratlan dolog, nem várt fordulat

A mindennapi közbeszédben, társalgás során a tréfálkozás, a humoros, szellemes megnyilvánulás nem más, mint váratlan fordulat, nem várt folytatás, amin nevetünk, derülünk; a szellemes válaszon inkább mosolygunk.

Hogyan jut kifejezésre mindez a zenében? Kifejezésre juthat egyrészt a ritmikában, a motívumokkal történő játékban; másrészt a váratlanul és hirtelen lezajló dinamikus váltásokban; a zene folyamatába nem illő közbevetéssel, folytatással stb.

A diákon levő folyamatábrák alatt feltűnő jelek értelmezése:

© - nem várt dinamikai hatás, „napfoltkitörés”

Bm - Basszus-motívum megjelenése

! - disszonáns akkord a zene szép szövetében

a zenei humor, a zenei tréfa helyeit jelölik.

Visszatérve a tételre. A tétel egészének humoros jellegét elsősorban a motívumokkal történő játék adja. A motivikus játék alkalmazása kivételes mesterségbeli tudásról tanúskodik. Ahogyan a két rövid motívum pajkosan váltogatja egymást, ahogyan a végtelenül egyszerűnek tűnő ismétlések szellemes megoldásai váltják egymást, megragadja hallgatójának figyelmét. Ez a fajta egyszerűség nem kis erőfeszítésébe kerülhetett a mesternek, mert ennyire egyszerű anyagból ily nagyszerű muzsikát varázsolni kivételes szellemnek adatott csak meg.

Minden, ami zene, a maga teljes tökéletességben van jelen ebben a tételben; önmagában is felülmúlhatatlan remekmű; bájos, idillikus hangulatot sugároz. A tétel egészére jellemző a zenekari hangzás páratlan szépsége.

Ami még a tétel előtörténetéhez tartozik. Az 1800-as években szerkeszti meg Mälzel, Johann Nepomuk (1772-1838), német mechanikus az úgynevezett „metronómot” (ingával ellátott óraszerkezet, amely egyenletes időtartamok mérésére szolgál; zenében a tempó megadására használják). Beethoven a feltaláló részére egy kis kánont komponált, ebből keletkezik a II. tétel dallama, míg a ritmus a metronóm ketyegését utánozza a fafúvókon.

I. Expozíció

A hangvétel könnyed, elegáns; azonnal megragadja a hallgató figyelmét. Az első téma elhangzása után azonnal megismétlésre kerül, variációs formában, majd rövid motivumok játéka következik, ismétlésekkel, a vonósok és a basszus között.

A második téma kedélyes, barátságos melódia, többször is beledübörögnek basszus-figurációk (a motivikus játék közben is halljuk ezeket), majd ismét motivikus játék következik. A harmadik, vagy zárótéma egyszer ismétlődik.

II. Kidolgozás NINCS!

III. Reexpozició

Az első téma megjelenésével kezdetét veszi a reexpozició. Elhangzása után az első téma variációs feldolgozását halljuk A motivikus játék itt rövidebb! Ezután a második és a harmadik téma megismétlése azonos az expozícióban elhangzottakkal, melynek végén egy rövid kóda zárja be a tételt.

Szimfónia III. tétel

A tétel tempó- és ütemjelzése: Tempo di Menuetto, ¾ /menüett/

A tétel zenei műformája: hagyományos három tagolású – A B A

Nem igazi menüettről van szó, ezt a tempójelzés is kifejezésre juttatja; Beethoven csupán felidézi annak hangulatát, szimfóniáiban kerüli a menüett alkalmazását, míg Haydn, Mozart muzsikájában gyakori.

A./ A tétel első része, a menüett, bevezető zenével kezdődik, ezt követi a főtéma, mely rögtön megismétlésre kerül. Az eddig elhangzott zenei anyag még egyszer megismétlésre kerül.

Majd a főtéma egyik motívumából szekvenciális fejlesztés történik, és rövid átvezetés után, a fagott kezdi, a hegedűk folytatják, majd a teljes zenekaron hangzik fel a főtéma, lezárásként a kürt és a trombita harsány, kétszer megszólaló szignálját halljuk.

A folytatásban elindul a főtéma eleje, egyik motívuma ismétlődik, majd újra a főtéma következik, amit ismét a harsány szignál zár le.

B./ Trió

A trió zenei anyaga, dallama végtelenül egyszerű. Régi hangulatot idéz, és a kürtökön hangzik fel, elhangzása után rögtön megismétlésre kerül. Ezt követően a trió dallamának motívumai kerülnek feldolgozásra. Figyeljünk a gordonkák staccatóban hangzó kíséretére is!

A./ A trió elhangzása után megismétlésre kerül az „A” rész, vagyis a menüett

zenei anyaga, de nem teljes mértékben. Ez megállapítható a folyamatábrák összehasonlításával. A tétel rövid lezárása a szignál zenei anyagából való.

Észrevétel: A szimfónia első és negyedik tétele között elhangzó II. és III. tételt a zenei könyvek „pihentető epizódnak” nevezik, nyilván azok könnyed hangvétele, jellege miatt.

Szimfónia IV. tétel: Finálé

A tétel tempó és ütemjelzése: Allegro vivace, 2/2

A tétel zenei műformája: szonátaforma és rondóforma keveréke. Jelen elemzés a szonátaformát követi.

Ez a tétel sodró lendületű; ellentétekben és dinamikai váltásokban gazdag, szuggesztív, akárcsak az első tétel. További jellemzője a motivikus játék, a motívumszövés, mely a klasszikus stílus egyik legfőbb jellemzője. Hangulatát tekintve mindvégig a féktelen, zabolátlan jókedv jellemzi. (Ritka pillanatok ezek Beethoven életében!)

I. Expozíció

Az első téma, jelölése: 1, két motívumból áll:

- az első az úgynevezett „kuncogó-motívum”, jelölése: km

- a második: az elsőre „választ adó motívum”, jelölése: vm.

A téma először pianóban hangzik el, lezárásra kerül, ismétlése a teljes zenekaron és fortissimóban hangzik el. Rögtön utána az úgynevezett „tomboló-motívum”, jelölése: to-m-i ismétlései következnek. Ez a motívum az első téma második részéből származik.

Ezt követi a második téma, mely ismétlésre kerül, gazdagabb hangszereléssel.

Ezután a harmadik vagy zárótéma következik (A szonátaformát vettük alapul!), mely szintén két részre tagolható:

- első része a fúvósokon,

- második része a teljes zenekaron hangzik fel,

A zárótéma egy zenekari akkorddal lezárásra kerül, s generálpauza után a kuncogó motívummal kezdetét veszi a kidolgozás.

A tétel teljes zenei anyagát megismertük. A folytatásban – kidolgozás, reexpozició – már nincs új anyag. Az expozíció ismétlésére nem kerül sor.

II. Kidolgozás

A kidolgozási részben pár ütemnyi előkészítés után az első témát halljuk, majd a válasz-motívum egy részlete ismétlődik rendre. Újra elindul a kuncogó-motívum, de nem fejeződik be, hanem az ún. lüktető-motívum ismétlődéseihez vezet. Az ismétlődések végén – szinte észrevétlen – indul el az első téma, pianóban, ami már a reexpoziciós rész kezdete.

III. Reexpozició

Megismétlésre kerül az expozícióból már ismert zenei anyag.

IV. Kóda

A kóda szerepe a tétel lezárása, a tétel zenei anyagának rövid összefoglalása. Beethoven sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett szimfóniáinak lezárására, mint a kortárs zeneszerzők; különösen ennél a szimfóniánál. A kóda zenei részletekben gazdag volta miatt, egy kicsit részletezőbb a jelölés, mint egyébként.

Az érdekesség kedvéért: A kóda időtartama: 3.³⁶ perc, több mint az expozíció és a kidolgozás időtartama együttvéve, mely: 2.²⁸ perc.

1/ A kóda első szakasza a kuncogó-motívum eleje elhangzásával kezdődik, követi egy új-motívum, s annak ismétlései, valamint energikus feldolgozása, mintha egy újabb kidolgozási szakaszban lennénk, s nem a kódában.

Ezután ismét elindul a kuncogó-motívum eleje, követi a lüktető-motívum. Az első téma következik, melyet öt zenekari akkord zár le.

A folytatásban a kuncogó-motívumot most a válasz-motívum továbbszőtt, kidolgozásszerű feldolgozása követi. A kódában történő feldolgozási szakasz ugyancsak ritka volt, nem csak a korabeli szimfonikus muzsikában, de még Beethoven is ritkán élt vele. Az írtak ellenére ez a rövid feldolgozás felkelti figyelmünket, s egyetlen szóval jellemezhető: csodálatos.

S újabb váratlan fordulat: a második téma hangzik el, amely rövid időn belül ismétlésre, és lezárásra kerül.

2/ S még mindig nincs vége, mert ezután következik a kóda lezáró szakasza, ami már lényegesen rövidebb.

Generálpauza után a kürt indítja a kóda lezáró szakaszát. Az ezt követő motivikus anyag már a lezárás kezdete; a szakasz közepe táján Beethoven még kétszer felidézi a válasz-motívum kezdetét, melyet követően már csak a fortissimóban dübörgő, tételt és szimfóniát lezáró akkordok vannak jelen.

Többek véleménye szerint a kóda túlméretezett, de mint majd tapasztaljuk, egyetlen szóval jellemezhető: grandiózus. /grandiózus/

Korabeli vélemények a szimfóniáról

A nyomtatott kiadás megjelenése alkalmából a bécsi Allgemeine Musikalische Zeitung valóságos dicshimnuszt ír a szimfóniáról (1818. január 17-i számában). Hasonlóan igen elismerően hangzik a nagytekintélyű lipcsei testvérlapnak ugyanabban az évben megjelent ismertetése...

Ugyancsak a lipcsei zenelap tudósítja az első, aki helyesen és találóan elsőnek emeli ki a szimfónia humorát és életteli jellegét. Mindazok, akik idejében felismerték a mű derűs, humorisztikus alaphangját, nem vonhatták ki magukat e remekmű szuggesztív hatása alól.

Ezek közé tartozik Schumann is, aki a Lipcsében lezajlott zenekari hangversenyek alkalmából 1840 decemberében a következőket írja:

„Beethoven szimfóniái közül ezt az F-dúr szimfóniát a legkevésbé játsszák; még Lipcsében is, ahol valamennyi Beethoven-szimfónia szinte népszerűszámba megy, még Lipcsében is előítélettel vannak iránta, pedig humorának mélysége tekintetében Beethoven egyetlen más szimfóniája sem ér fel vele. A finálé vége felé található hatalmas fokozásnak Beethoven művészetében is alig akad párja és a B-dúr Allegretto hallatára az ember nem tehet mást, mint hogy – elhallgat és elmerül a boldogságban.

A zenekar valósággal remekelt; még a kényes trió is, a maga vigaszteli melankolikus kürtdallamával tökéletes szépen sikerült.”

Bartha Dénes: Beethoven kilenc szimfóniája – 241. oldal.

S z a v a k b a n

Olybá tűnhet, hogy a VII. és a IX. szimfónia között írt VIII. szimfónia kevésbé volna jelentős, de ez nem igaz. Feltehetően gondtalan napok jegyében fogant; ám művészi kidolgozása roppant igényes, magasrendű, igazi műremek. Tartalmában a felszabadult jókedv, a napsugaras derű, a zenei humor van jelen. Szerte Európában elterjedt és gyorsan népszerűvé vált. Ma is gyakran elhangzik a világ számos hangversenytermében.

Az első tételt két szó jellemzi legjobban: határozott és energikus. Egyidejűleg bővelkedik merész fordulatokban és éles kontrasztokban. Groteszk elem a gyakran elhangzó oktáv-motívum.

A kidolgozási rész egyetlen hatalmas fokozás egy dinamikai, egyben disszonáns-csúcspont felé. Nem a derűs pillanatok jutnak uralomra, kerülnek fokozásra, hanem a főmotívum összeütközésbe kerül saját motívumával, ami – a derű mellett – ha nem is drámai, de konfliktus-zenét eredményez. Ez persze nem várt fejlemény.

A kóda időtartamában is jelentékeny, méltó megkoronázása a tételnek. Ismét egy zenei csúcspontnak vagyunk tanúi. A tétel lezárásának kedves gesztusa, hogy Beethoven pianóban felidézi a főtéma kezdő motívumát.

A második tétel a scherzók scherzója. A motívumok alkalmazása, használata, a motivikus-játék mesterfokon van jelen; minden jelző túlzások nélküli: páratlan, egyedülálló, felülmúlhatatlan. Aki eddig még nem érzékelte, most értheti meg igazán azt, hogy mi is a zenében a tréfa.

Hogyan hangzik hát a zenei tréfa?

Figyeljük meg

Ø ahogyan a hegedűk és a basszus között dobálja Beethoven a motívumot

Ø ahogyan a dinamikai váltások végbemennek, váratlanul és szabálytalanul

Ø ahogyan a forte „d ö r m ö g”

Ø ahogyan a basszusban hangzó három hangból álló kis motívum a pianissimóba beleszól

Ø ahogyan a visszatérésben a gyorsmozgású harminckettedekre bontja fel a főtéma motívumát

Külön figyelmet igényel a hangszerelés, a „zenekari köntös”, amely megejtően varázslatos. A zene mindvégig „jó hangzású”, tökéletesen kiegyenlített; igen távol van az ún. „beethoveni-hangzásvilág” sokszor túl disszonánsnak, és bizarrnak titulált jelzőktől; a „napfoltkitörésektől”, amivel Beethoven váratlanul alkalmazott dinamikáit illetik.

Rövid és szellemes tréfa a kódában a tétel „drasztikus lezárása” is. Nem ezt várja a hallgató, inkább lírai befejezést.

A harmadik tétel, ideértve a II. tételt is, a szakértők szerint pihentető epizódok az I. és a IV. tétel között. Ebben a tételben, annak első részében, mérsékelt tempójú és a menüett táncot felidéző dallamot hallunk. Beethoven szimfóniáiból tudatosan száműzte a menüettet, mert egyetemes gondolataihoz nem találta méltónak a táncot. Ha elfogadjuk, hogy ez a szimfónia „Tisztelgés Haydn előtt”, akkor nagyon is helyénvaló a menüett hangulatának felidézése; nincs többről szó!

A Trio dallama egyszerű, bensőséges, hangulatában kedélyes, ám a klasszikus zene rangjára van emelve; nagyobb nyugalmat áraszt, mint a tétel első részében elhangzó menüett-téma dallama. Egy pillanatra gondoljunk Haydn szimfóniáira, ahol a zenei témák, gondolatok minden különösebb megrázkódtatás nélkül hallgathatók, élvezhetők.

A negyedik tétel sodró lendületű. Szélsőséges ellentétek jellemzik dinamikában, témán belül, temperamentumban.

Szokatlan a tétel kezdése: a főtéma egy pianóban suhanó hegedű-figuráció. (Nem nevezhető dallamnak!) A tétel végén, a kódában hatalmas fokozás eredményeképpen, maximális fortissimóban történik a tétel befejezése.

Tárgymutató

grandiózus ol – nagyszerű, csodálatos; méreteivel lenyűgöző < vissza

groteszk ol /grotta:barlang/ – furcsa, különös, torz; esztétikai minőség: a komikumnak az a fajtája, amelyben a legszélsőségesebb ellentétes elemek egybefonódása kelt nevetséges hatást; groteszk hatást vált ki pl. a fenség és az alantas motívumok összekapcsolása < vissza

idill gör /eidüllion/ - olyan műalkotás, amely az életet vagy annak egy részletét bájossá szépített formában, problémátlanul egyszerűnek és boldognak ábrázolja; a művészetek minden korszakában fellelhető volt; eszményinek, örömtelinek mutatja a valóságot, mely minden történelmi korban ellentmondásos; zene nyugodt, békés hangulatot árasztó, kötetlen formájú hangszeres darab < vissza

menuette, menüett fr –francia eredetű, háromnegyedes ütemű, mérsékelt tempójú páros tánc; a XVIII. században a szvit állandó tételtípusa; később a szimfonikus és kamarazenében zárótételként szerepelt; Stamitz a III. tétel helyére alkalmazza, Haydn a tempóját gyorsította, míg Beethoven scherzóvá formálta < vissza

oktáv lat – valamely hangsor nyolcadik hangja /dó-re-mi-fá-szó-lá-ti-dó/, minősége azonos az alaphanggal < vissza

staccato ol – szaggatott előadásmód, minden hang elkülönítetten hangzik /nem folyamatos/ < vissza