A IV. Szimfónia elemzéséhez tartozó diavetítés anyaga a letöltés gombra kattintva menthető a számítógépre. A „Negyedik_szimfonia.rar” fájl tartalmának kicsomagolása után, a bemutató a PowerPoint program segítségével tekinthető, hallgatható meg.

IV. szimfónia – B-dúr, opus 60.

Az I. tétel elemzése

A tétel műformája: szonátaforma – Adagio bevezetéssel, ütemjelzése: 4/4

A tétel tempója: Allegro vivace, ütemjelzése: 2/2

Adagio

A tétel lassú bevezetéssel és pianissimo indul, ez az Adagio (Időben kb. 2.40 perc). A zene hangulata sejtelmes, a mélyvonósokon sötét, komor hangszínek jelennek meg.

A bevezetés végén a teljes zenekaron felhangzó dübörgő hangok drámai hangvételre utalnak, majd az ún. „türelmetlen figurákkal” érkezünk az „Allegro vivace” első témájához.

I. Expozíció

Az első téma dallama a derű, a jókedv, az öröm gondtalan érzéseit sugallja.

A téma (a dallam) két részre tagolható.

A dallam első fele a lendületes, táncot idéző karakterű.

A dallam második fele bensőséges, lírai, A dolce (lágyan, gyengéden)) előírás mintegy elsimítja, feloldja a korábbi kemény hangzást.

Az első téma, elhangzása után, azonnal ismétlésre kerül.

A téma nem hordoz súlyos mondanivalót, nincs különösebb jelentése, üzenete.

Beethoven egy adott témán belül alkalmazza az ellentétek harcát és egységét /dinamikában is!/, mert a dallam első fele staccato /rövid, szaggatott előadásmód/, második fele legato / kötött előadásmód/ hangzik.

Rövid átvezetés után ismét az első téma következik, s egy még rövidebb átvezetés után

a második téma a fagotton kezdődik, ezt követően a fuvolán, majd az oboán folytatódik; hangulata vidám, játékos jókedvről tanúskodik.

A folytatásban a vonósok uniszónó meneteivel átvezető rész kezdődik, amely után Beethoven új második témát mutat be. Figyeljünk fel a következőkre: alighogy a téma dallama elhangzik, a melódia visszhangszerűen ismétlődik a basszusban! Echo-hatás? Ismétlés?

Majd ismét átvezető rész következik, immár a negyedik, ebben pianissimo szakaszokat forte akkordütések követnek, majd lezárásra kerül az expozíció, un. témabemutató sora.

Ezzel megismertük a teljes expozíciót, pontosabban annak zenei témákat bemutató sorát, mely a szonátaforma szabályai szerint ismétlésre kerül. Ebben az expozícióban nincs zárótéma; ezt a szerepet egy rövid, erőteljes lezáró-képlet tölti be.

Következik a kidolgozás,

mely négy feldolgozási szakaszra tagolható.

1/ A kidolgozás első szakaszában a türelmetlen figurációk ismétlődnek rendre, melyet követően elindul az első téma első része, de nem folytatódik, hanem egy új, rövid kis téma négyszer ismétlődik.

2/ A türelmetlen figurációk után háromszor indul neki az első téma első része, de forte akkordok útját állják, majd a hegedűkön pár hangnyi motívum ismétléseit halljuk, ami fogyasztásra kerül, közben a hangerő pianissimóra csendesül.

3/ Pianissimó üstdobpergéssel kezdődik a harmadik szakasz, mely a „költői” jelzőt kapta. Az első téma második részét, az utótagot négyszer halljuk, melyből az ismétlések után skála-menet fejlődik.

4/ A negyedik szakasz szintén pianóban és üstdobpergéssel kezdődik, majd a vonósok – fokozódó tempóban és hangerővel – rendre ismételgetik az első téma előkészítő, ún. türelmetlen figuráit, melyek a zenekar forte fermátá-jába gyülekeznek, majd berobban maga az első téma, de ez már a reexpozició kezdete.

Észrevétel.

A kidolgozás ideje 2¹⁵ perc, a bevezető zene ideje: 2⁴⁰ perc, a tételé: 11³⁶

A kidolgozási részben egyetlen dallam sem hangzik el, a teljesen jelentéktelennek tűnő kis motívumokból összeálló, összeszőtt zenei szövet mégis szerves része a tételnek. Egyszerű kis motívumokból áll, fényesen bizonyítva és megvalósítva rész és egész egységét. Döntő: a „motívumszövés.” /Természetesen a ritmika, a dinamika is jelentős tényező./

Ez a „rövid” kidolgozási szakasz „hathatósan” bizonyítja, hogy a klasszikus zenében a legfontosabb stílusjegy a „motívumszövés”!

Reexpozíció

A visszatérésben az expozíció anyaga kerül megismétlésre; különbség: az első téma nem ismétlődik, az 1 és 2 téma közötti átvezető rész itt rövidebb.

Kóda

A kóda a türelmetlen figurációk ismétléseivel kezdődik, majd az első téma variációja hangzik el. A tétel lezárása rövid, melynek végén még háromszor halljuk a türelmetlen figurációt.

A II. tétel elemzése

Műforma: szabad szonátaforma.

Tempójelzése: Adagió, ütemjelzése: 3/4

A zenekritikusok szerint ez a tétel Beethoven legbensőségesebb, a legpoétikusabb tétele; továbbá: a hangszerelés, a zenekari hangzás: „a zenekari köntös” – a legművészibb kidolgozású. Az Adagio témái rendkívül érzelmesek, s ami ritka, hogy széles ívelésűek, ami elsősorban Mozartra jellemző.

Berlioz, Hector (1803-1869), romantikus zeneköltő így írt róla: „…ez a lény, aki a művészi ihlet e csodáját szerezte, már nem is volt ember, több volt annál.”

I. Expozíció

Az első téma előtt a lüktető-motívumot halljuk, pianóban; szerepe kettős: előkészíti a téma belépését, végigvonul a tételen, ritmust és aláfestést adva; hol piano, hol fortissimo hangerővel szerepel.

Az Adagio első témája bensőséges, túláradó, érzelmes. A dallamív időben meglepően hosszú, szokatlan a Beethoven-témák, dallamok között.

Ezután a lüktető-motívum üstdobon felhangzó forte változata készíti elő az első téma újabb belépését, gazdagabb hangszereléssel.

A folytatásban – a hegedűkön és az oboán – az első téma lírai utótagját halljuk, ismétlésre kerül.

Átvezetés után, klarinéton kezdődik a második téma, lüktető hegedű-hangok kísérik; a téma piano indul (eléggé észrevétlenül), a végén fortissimóba fordul. Hangzásban rokona az első témának.

A második témának is van utótagja, dallamát a hegedűk és az oboa szólaltatja meg, rögtön ismétlésre kerül. A második téma közepétől jelen van a lüktető motívum; és a második téma utótagja után lezáró szerepet kap.

Az expozíció bemutató sorának ismétlése elmarad, s következik egy rövid kidolgozási szakasz.

II. Kidolgozás

A kidolgozási részben az első téma variációs változata után a lüktető-motívum üstdobon forte hangzik, majd a teljes zenekaron komor, baljóslatú, sötét tónusú akkord (moll hangnemben) ereszkedik egyre lejjebb és lejjebb, azt is lehetne mondani: negatív csúcspont.

A folytatásban az első- és másodhegedűk bensőséges párbeszédét halljuk.

Ezután a lüktető-motívum következik, majd az első téma kezdete mintegy bejelenti a reexpozíciót.

III. Reexpozició

Visszatéréskor az első téma variációs formában egyszer és rövidítve hangzik el, a tempó egy kicsit most gyorsabb, követi utótagja, ismétléssel. Ezután a második téma és utótagja hangzik el, majd kezdetét veszi a kóda.

IV. Kóda,

ami igen rövid és frappáns. Az első téma kezdete hangzik el, majd skála-menetekből álló átvezetés után, zenekari fortéba érkezünk. Ezután Beethoven még egyszer felidézi a lüktető-motívumot (mintha távolból hallanánk), és egy erőteljes akkorddal lezárja a tételt.

Bizonyára minden hallgató felfedezi, hogy a Kidolgozás és a Reexpozíció, valamint a Reexpozíció és a Kóda közötti áttérés megoldása több mint költői; több mint lírai. A szó nem képes kifejezni azt, ami a zene nyelvén itt végbemegy: csodálatos, bámulatra méltó, felülmúlhatatlan; lelkünk mélyéig hat.

A III. tétel elemzése

A tétel műformája: szabad triós forma. Jellegét tekintve a scherzo elnevezés lenne a helyes. (A formai szerkezet betűszkémával felírva: A B A B A)

A tétel tempójelzése: Allegro vivace, ütemjelzése: 3/4

A/

Allegro vivace. Egyetlen témája két ellentétes hangzású részre tagolható.

Az első rész valójában két hangból álló motívum (háromszor ismétlődik); Szabolcsi Bence zenetudósunk úgy nevezi: „ritmikai bukfencek.”

A második rész folyamatos dallam, elhangzása után ismétlésre, majd lezárásra kerül; dallama egy felfele, majd lefele haladó skála-menetből áll!

Ugyancsak ismétlésre kerül maga az első téma is.

A folytatásban motivikus játékot hallunk, majd a témát, és lezárását. Ez következik harmadszor is, de motivikus játék már nem követi.

B/

Trió. Itt a tempó lassúbb, a hangzás szelídebb. A trió témája – valójában hat hangból álló motívum, ami háromszor hangzik el – osztrák népi tánczene, a ländler hangulatát idézi. Ez az egy téma uralja. Ismétlései variációs formában jelennek meg, közben rövid kis átvezető részek vannak.

A/

Ez a harmadik rész rövidebb, mint az első A rész, új zenei anyag nem szerepel.

B/ Ugyanaz, mint B / Trió.

A/ Ez a befejező rész már kóda–szerűen hangzik el. Először a „vivace” téma bővített változata hangzik el, majd kürtök harsannak fel, és egy forte zenekari akkord zárja be a tételt.

IV. tétel elemzése

A tétel műformája: szonátaforma.

A tétel tempójelzése: Allegro ma non troppo, ütemjelzése: 2/4

I. Expozíció

Az expozíció azonnal az első témával indul, mely fut, rohan, száguld, mintha soha nem akarna megállni. Közben három forte akkordütés hangzik el. A szakirodalom „perpetuum mobile” témának is nevezi jelentése: örökmozgó. A téma önmagában nem jelentős, nincs különösebb mondanivalója; súlytalan, mint általában minden IV. tétel. Mozart és Haydn is írt hasonlókat, mégis szellemes, szórakoztató, sőt, magasrendű muzsikának minősül.

Az első témához utótag csatlakozik.

Az átvezető részben fortissimóban dübörgő unisono-menet vezet a második témába.

A második téma rövid megnyugvás a rohanásban; lágy hangzású, dallamát az oboák kezdik, a vonósbasszusok folytatják. A második témának is van utótagja.

Ezután komor hangulatú disszonáns akkordokat játékos motívumok követnek, mely rövid zenei szakasz megismétlődik.

Rövid zárótéma következik, négyszer hangzik el, majd lezárás történik. Ezt követően az expozíció bemutató sorának ismétlése következik, ahogy azt a szonátaforma előírja.

II. Kidolgozás

A kidolgozás két szakaszra tagolható.

1/ Az első szakaszban az első téma kezdő motívumai ismétlődnek (zakatolnak, mint a vonat kerekei), ami zenekari fortissimóban végződik.

2/ A második szakaszban – a gyors tempó ellenpólusaként – az első téma utótagja előbb a vonósbasszusokon, majd az első hegedűkön szólal meg. Ezután újra az első téma első motívuma veszi át a főszerepet, ismételgetései közben nem maradnak el a zenekari akkord-beütések, viszonylag hosszabb kidolgozási szakasznak vagyunk tanúi.

A folytatásban, a zenekar lecsendesedik, még nincs itt a visszatérés, de a fagott már elkezdi az első téma elejét, majd tréfás szereplése után kezdődik el a visszatérést jelentő első téma.

III. Reexpozíció

A fagott szólója után rögtön kezdődik az első téma, s itt Beethoven már rövidít, mert az utótag elmarad, míg a továbbiakban az expozíciós anyag változatlanul kerül ismétlésre.

IV. Kóda

A kóda két szakaszra tagolható.

1/ Ez a szakasz az első téma kezdő motívumának ismétléseivel kezdődik, ahogy az a kidolgozási szakaszban is elhangzott. A fagott szólója egy crescendót indít, ami egy félelmetes, harsány disszonáns akkord tombolásába vezet, ami egy fermátán – szelídül meg.

2/ Ebben a szakaszban az első téma utótagját halljuk kétszer; pianóban először a hegedűk és a violák játsszák; másodszor a fafúvók, s rögtön hozzáadnak egy kedves kis dallamot, az ún. motivikus toldalékot, mely négyszer ismétlődik.

A kóda disszonáns csúcspontjának ez az ellenpólusa, lírai epizód a tétel nagy rohanásában.

A folytatásban újra kezdődik a „zakatolás”, a hegedűk pianóban kezdik az első téma kezdő motívumát, majd zenekari fortéba jutunk, ahol két erőteljes akkord, és generálpauzák jelzik: közel a befejezés.

A „hatásszünetek” után az első téma kezdete indul el a hegedűkön, felére csökkentve a téma eredeti tempóját. Generálpauza után a melódiát átveszi a fagott, majd a violák. Újabb generálpauza után hihetetlen tempójú, s lefele száguldó hegedű-futamba – /a tempó ellentétének vagyunk tanúi: lassú után hihetetlen gyors!/ – robbantott energikus akkordok zárják le a tételt, illetve a szimfóniát.