M ű h e l y t i t k o k

A klasszikus zenei nyelv stílusjegyei

M

ár sok mindent tudunk a klasszikus zenéről, de nem árt, ha előzetesen megismerkednünk az elemzések során használt szakszavak, zenei műszavak jelentésével, valamint azok zenében betöltött szerepéről; természetesen példákkal illusztrálva.

A módszer hasonló, mint az eddigiekben. Rövid elmélet, némi magyarázat után rögtön a példa következik.

A zeneelmélet képviselői a klasszikus zene legjellemzőbb stílusjegyének a motívumot, a motívumnak a zenei nyelvben történő felhasználását, alkalmazását tartják. Adódik a kérdés:

Mi a motívum?

Az a legkisebb összefüggő dallami és ritmikai egység, ami tovább már nem bontható; lehet két hang is.

A zenei forma gyökere. A formaalkotó erő elemi megnyilvánulása. „Őstényező.” A zenei gondolat csírája. Nem alkot zárt egységet.

Gyakran idézik a hírhedt filozófus: F. Nietsche (1844-1900) vélekedését: „A motívum a zenei érzelem egy-egy gesztusa.”

Gondoljunk az építészetre és az általa alkalmazott motívumokra!

A Beethoven–szimfóniák lételeme a „motívum” (sokszor a témái is annak minősülnek). A motívum zenei nyersanyag, alapanyag, amelyből dolgozni lehet; amelyből tételt, szimfóniát lehet komponálni. Olyan, mint a sakkjátékban a gyalog, mely látszólag jelentéktelen figura, mégis „a játék lelke”, ahogy azt egy híres sakkjátékos mondta. Egymaga eldöntheti a játék kimenetelét, győzelmét; a végjátékban pedig egyszerűen nélkülözhetetlen.

A motívum pedig olykor meghatározója a tételnek, mint például a IV. szimfónia 2. tételének a lüktető-motívum; sőt egy szimfónia minden tételének, természetesen az V. Sors szimfóniára gondolok.

A motívum a „zenei szövetben” olyan, mint a mondat egy beszédben, előadásban, újságcikkben. Alapegység!

Egy beszéd, egy előadás, egy nagyobb terjedelmű újságcikk (Ez az egész!) legkisebb elemi egysége: a mondat. (Ez a rész!)

A mondat, a mondatok egy nagyobb egységbe, a bekezdésbe tartoznak, amely általában egy gondolatnak a hordozója.

A bekezdések a hármas nagy tagolásba szerveződnek: 1./bevezető rész, 2./ fő rész, 3./ befejező rész. S ez így van már a görögök óta! A hármas nagy tagolás alkotja az egészet, vagyis a beszédet, az előadást, az újságcikket.

Így valósul meg rész és egész összhangja, harmóniája, vagy ha úgy tetszik, dialektikája, ha filozófiai értelemben minősítünk.

Lefordítva mindezt az általunk nem ismert zenei nyelvre, azt tapasztaljuk, hogy mindez a klasszikus zenében is hasonlóképpen működik.

Egy szimfónia négy különböző jellegű tételből áll. Fejtegetéseimben az egészet most az I. tétel jelenti; röviden a tétel. (Ez az egész!)

A motívum egy zenemű tételének legkisebb elemi egysége: (Ez a rész! – ereje és szerepe a zenében lényegesen nagyobb, mint szövegben a mondaté.)

A motívum legtöbbször témává (zenei mondatba, gondolatba) fejlődik; ez már nagyobb egység.

A zenei téma az expozícióban kerül bemutatásra; többnyire három: első téma, második téma; harmadik vagy záró-téma.

Utána következik a kidolgozás.

Végül következik a reexpozíció (visszatérés).

Az expozíció, kidolgozás, reexpozíció – együtt alkotja a tételt, az egészet. Hozzá kell tenni: ez a felosztás kizárólag a szonátaformára kötelező szabály, előírás! (Lásd: „Egy kis formatan” dokumentumban!)

Ez a három főbb egységre való tagolás pontosan megfelel a bevezető-, a fő- illetve befejező résznek, ahogy azt a retorika szabályai meghatározzák, legyen szó egy előadásról vagy nagyobb terjedelmű újságcikkről, szónoklatról.

Megállapíthatjuk, hogy egy előadás (újságcikk, szónoklat), illetve a szonátaforma között igen közeli rokonság áll fenn, nemcsak a rész és egész kapcsolatában, hanem a szerkezeti felépítés tekintetében is.

Összefoglalva és szemléletesen ábrázolva:

Meghallgatunk néhány motívumot, és annak alkalmazását a zenei folyamatban.

1./ A legismertebb a sors-motívum az V. szimfóniából.

A sors-motívum szerepel még a 3. tételben, a 4. tételben, a kidolgozás elején, itt pianóban, hogy előkészítse a tétel diadalmas első témájának belépését.

2./ Kevésbé ismert a kürt-motívum (VI. szimfónia 5. tétel)

A kürt-motívum az ősi pásztoréletet idézi.

A kürt-motívum feldolgozása a kidolgozási rész második szakaszában történik, s utána azonnal kezdődik a reexpozíciós tétel, mégpedig az első téma variációs feldolgozásával, melynek kezdetét a bejátszásban még halljuk.

3./ Úgyszintén a lüktető-motívum (IV. szimfónia 2. tétel)

Mi most a tétel elején, majd a visszatérésben elhangzó „lüktető-motívumot” hallgatjuk meg; (közben elindul az első téma eleje...)

A tétel zenéje rögtön, ebből a két hangból álló, ismétlődő motívummal indul; elhangzása után az első témát halljuk, s annak végén ismét a lüktető motívumot. Ez a motívum a tétel folyamán többször is elhangzik, hol piano, hol forte hangerővel, olykor a zenei szövet alatt (jelen téma alatt is!), olykor beleépülve a zene anyagába. A tétel részletes elemzésénél tapasztalni, hallani fogjuk!

4./ Nem is szólva a tomboló-, illetve a forgó-motívumról (VII. szimfónia 4. tétel)

A két „lírai” példa után következzen egy „zengzetes” példa, ahol a hangzás mindvégig fortissimóban történik.

A tétel expozíciójának lezárása olyan, mintha a tételt lezáró kódában lennénk, holott e közbülső lezárás után kezdődik a kidolgozási rész. A lezárást előkészítő rövid átvezetés végén a teljes zenekar harsogja a tomboló-motívumot. (Valójában nem is nevezhető motívumnak.)

Már-már azt gondoljuk: ez a lezárás, azonban Beethoven tovább lép, fokoz, és az ún. forgó motívummal fejezi be az expozíciót, melyet a tomboló-motívumhoz kapcsol, további erősítésként (A bejátszásban még elhangzik a daktilus-motívum(– È È., kétszer), ez azonban már a kidolgozási rész kezdete.

Motívumszövés

A motívumszövés a klasszikus zene, a klasszikus stílus leggyakrabban használt módszere, helyesebben stílusjegye a zenei folyamatnak. Ahhoz, hogy ezt jól megértsük, egészen triviális körből veszem a hasonlatot. A szőnyegszövés mesterségéből, még ha „sántikáló” is a magyarázgatás.

A motívumszövés olyan, mint amikor egy szőnyeg szövésekor a szövőnő létrehoz egy apró kis motívumot, azt többször alkalmazza, s olykor egy nagyobbat sző belőle. Nem pontosan olyat, mint amilyen a kis motívum, de valahol mégis hasonlót. Általános értelemben: az apró kis motívum, a rész; az elkészült szőnyeg az egész. Mindebben az a csodálatos, hogy rész és egész tökéletes összhangját valósítja meg. Gyorsan hozzá kell tennem: ez persze csak a régi szövésű szőnyegekre érvényes!

A kis motívum az elkészült szőnyegben sokszor előfordul, olykor körbefut a szőnyeg szélein ismétlődve, mint valami vonal. Ugyanígy: egy-egy zenei motívum a tétel zenéjében sokszor előfordul, ismétlődik; hol piano, hol forte hangzik el, sokszor aláfestő szerepe van, és így tovább. (Ilyen a VI. szimfónia 2. tételében szereplő, a patak csobogását, mormolását kifejező motívum, és ismétlései vagy a lüktető-motívum a IV. szimfónia 2. tételében)

Mindez a klasszikus zenében is igaz, mely művészeti irányzat nemcsak forma és tartalom tökéletes összhangjára törekedett, hanem rész és egész dialektikus összhangját is megvalósította. A motívumok úgy simulnak a nagyobb egységekbe: a zenei mondatba (témákba), illetve a nagyobb szerkezeti egységekbe (expozíció, kidolgozás, reexpozíció), s ezen keresztül a még nagyobb egységbe: a tétel egészébe, mint ahogy egy kis patak csatlakozik egy nagyobb folyóhoz, a folyó egy még nagyobb folyóba, végül a tengerbe.

Mindezek a fejtegetések az egyes szimfóniák elemzésekor válnak világosabbá, s reményeim szerint egyre közelebb kerülünk a megértéshez.

És most következzenek a példák!

1./ II. szimfónia 1. tétel.

Az első téma elhangzása, illetve ismétlése után, az abból kiemelt motívum kerül továbbvezetésre, szövésre; ez a folyamat a fortéban hangzó átvezető részben is folytatódik.

2./ I. szimfónia 2. tétel.

A teljes kódát hallgatjuk meg. Először a menüett témája hangzik el, ahol az »első két hang között« kvart /négyhangnyi/ távolság van. Ez az ún. „kvart-motívum”, mely a szolmizációs rendszerben dó-fá, a C-dúr skálában c-f.

Ezt a két hangból álló motívumot, a téma elhangzása után kb. 40 másodperc után halljuk, ismétlődve. Az ismétlés természetesen nem egyhangú; alatta a 3/8 ütemjelzés ritmusának megfelelő, aláfestő lüktetést hallunk.

3./ I. szimfónia 2. tétel, kidolgozás.

Beethoven a kidolgozási részben kizárólag a kvart-motívum feldolgozását mutatja be, mely ezúttal moll-hangnemben hangzik. A ritmussal azonosuló lüktetés most sem maradhat el, mely a folytatásban az üstdobon is megjelenik, színt adva a hangzásnak.

4./ I. szimfónia 4. tétel reexpozíció kezdete.

Az első témát halljuk, ismétlését, majd annak staccato motívuma kerül továbbszövésre, fejlesztésre. (A motívum nem dallamos, egyszerűen a skála hangjain halad. A basszsusban alulról felfele haladva „is” halljuk. A bejátszás egy kicsit beleszalad a második témába.

5./ I. szimfónia 4. tétel reexpozíció.

Megismertük az első témát és az utána következő motívumszövést, most ismerjük meg a 2. témát és az utána következő motívumszövéseket. Természetesen a hangzás itt nem olyan erős, és a megoldás is más.

6./ II. szimfónia 1. tétel.

A kidolgozási részben hangzik el a staccato-motívum (Először lefele /háromszor/, majd felfele is halad, /a basszusban is/, ötször), ismétléseihez ellenpont-motívum csatlakozik (hegedűkön), majd néhányszor elhangzik az ún. forgó-motívum, majd ismét a staccato-motívumé a főszerep, le és fel.

Rövidesen az „ellenpont” is magyarázatra, bemutatásra kerül!

7./ IV. szimfónia 1. tétel

Itt szintén a kidolgozási részben vagyunk fültanúi a motívum-szövés mindig újat és újat mutató oldalainak.

Motívumfogyasztás

Motívumot nemcsak szőni, tovább fejleszteni, ismételgetni lehet, hanem fogyasztani. Hogyan? Persze nem úgy, mint egy jó ebédet, hanem úgy, hogy a pár hangból álló motívumot, az ismételgetések során kettő, vagy akár egy hangra csökkenti a zeneszerző. Ehhez általában a hangerő folyamatos csökkenése társul /decrescendo).

Hallgassunk meg egy-két példát!

1./ I. szimfónia 3. tétel. Trió. A Trió- téma fogyasztásának leszünk „fültanúi.” A Trió témája két hangra fogy, ismétlődik, közben pianóra halkul, majd a teljes zenekaron ismét nekiindul a téma, majd lezárásra kerül. A dinamikai váltás rendkívül éles, mégis elfogadható. A zenei anyag „ismétlődik.”

2./ VI. szimfónia 2. tétel. Meghallgatjuk a tétel végét lezáró epilógus dallamát. A dallam elhangzása után Beethoven a dallam utolsó hangjait még tovább hangoztatja, elveszi a kottafejeket a motívumból, egészen addig, míg egy hang marad. Olyan ez, mint mikor a vízbe dobott kő hullámai elsimulnak a víz felszínén.

3./ VI. szimfónia 1 tétel. Ezúttal a záró téma fogyasztását hallgathatjuk meg. (A záró téma itt három hangból álló motívum: triola.) Beethoven itt nem alkalmaz lezáró részt, nem illeszt epilógust a záró téma után, hanem egyszerűen elfogyasztja a témát.

Szekvencia

Latin szó (sequentia), jelentése: valamely motívumnak más hangmagasságban, más hangfokon való megismétlése, tehát fel- vagy lefelé történő „eltolása” – írja a Zenei Lexikon. A dallamszövés, illetve formaépítés technikai eszköze. A XVII. században volt jelentős szerepe. A barokk zene is nagymértékben élt vele. Beethoven sem mellőzi, ha azt a zenei anyag megkívánja.

Az elmélet után néhány példa következik.

1./ VII. szimfónia 1. tétel. Az első téma után (a hangerő kissé lecsökken), a hegedűkön kezd ismétlődni egy motívum, melynek szekvenciális fejlesztése felfele halad, természetesen többször ismétlődve.

2./ I. szimfónia 4. tétel. A második téma kétszer hangzik el, azt követően kezdődik a motívum szekvenciális fejlesztése, felfele, erősödő dinamikával.

3./ V. szimfónia IV. tétel, a kóda első szakasza.

Ismétlődő motívum alatt a basszusban indul el egy négy hangból álló képlet, nevezzük basszus-motívumnak, ami hatszor hangzik el. Először a mélyvonósokon kétszer (csak akkor halljuk, ha többször is meghallgatjuk, s a basszus hangzásra koncentrálunk!), majd kétszer a hegedűkön halljuk, majd a fúvósok következnek, kétszer. Közben egyre feljebb emelkedik a hangerő.

Többszöri meghallgatás szükséges!

Motivikus játék

Három példát fogunk meghallgatni, mert az elemzések során jobban fogjuk érteni a motívummal történő játékot, tréfát, mint így, kiragadva a tétel környezetéből.

1./ VIII. szimfónia 2. tétel.

Egy lezáró dallam utáni motivikus játék két hangot ismételget, és tovább viszi a lezárás végén elhangzó ritmikai képletet(ez három hangból áll!), természetesen a változatosság jegyében, ami kifejezetten a zenei humor hangulatát közli, érezteti velünk, mert ebben a muzsikában most ez a cél.

2./ I. szimfónia 4. tétel, kidolgozási rész.

Nem a teljes kidolgozási részt halljuk, csupán egy részletét, azonban jellemzője mindvégig a könnyed hangvétel, a „skála-motivum” játékos, szertelen tobzódása, le és fel. Közben egy kicsit komolyra fordul a dolog, mert a hangerő megemelkedik, hogy aztán ismét a könnyedebb, a tétel hangulatának megfelelő hangvételben folytatódjon a muzsika

3./ Meghallgatjuk a II. szimfónia, első tétel, kidolgozási rész, első szakaszát, amiben nem szerepel más, mint a motívumokkal történő játék. Egy motívum ismétléseit halljuk, rövid idő után a hangerő megemelkedik, aztán a gyorsmozgású hegedűkön az ún. staccato-motívumot halljuk, míg a bejátszás végén már a tétel második témája hangzik el.

Ha szavakkal akarjuk jellemezni: Ez a zene könnyed, vidám hangulatot tolmácsol, jókedvre derít. Ez a szimfónia, Beethoven II. szimfóniája, még nem hordoz nagy gondolatokat, nyoma sincs a drámai hangulatnak, stb. Egyszerűen csak szórakoztat, de a klasszikus zene rangjára emelve.

A feldolgozás módja: fugato

Először a fúga szót határozzuk meg. Olasz szó, eredeti jelentése: futás, kergetőzés; zene: pontos szabályok szerint felépülő, többszólamú, ellenpontozott, zárt zenei forma, amelyben a téma /motívum/ végigvonul az egymás után belépő szólamokon.

L. Bernstein tanácsa szerint, ha fúgáról van szó, gondoljunk a kánon-ra, amely nem más, mint a dallamot több, egymás után induló szólamban megszólaltató forma.

Mindnyájan tudjuk, hogy a fúga legnagyobb mestere és művelője J. S. Bach volt, aki ezt a formát magas fokú tökélyre emelte. A fúga, mint műforma, több mint 30 típust különböztet meg; van kettős-fúga, mesterfúga, ellenfúga, kánonfúga, szabályos fúga, nem sorolom tovább.

Számunkra most a fugato szó az érdekesebb; jelentése: olyan zenei részlet, amely rendszerint csak fúgaexpozíciót tartalmaz; fúgaszerűen indul, de nem kerekedik teljes fúgává, önálló, zárt formává. Ez a zenei részlet még közelebb áll a kánonhoz, mint zenei formához.

Beethoven nem túl gyakran, de alkalmazza szimfóniáiban (zongoraszonátáiban, vonósnégyeseiben) ezt a fajta, „fugato”-nak nevezett zenei formát. Természetesen Haydn és Mozart is.

Beethoven szimfóniáiban a fugato feldolgozások többnyire a kidolgozási részben fordulnak elő, de kivétel is van. Ezzel kezdjük.

1./ I. szimfónia 2. tétel. Az első téma fugato feldolgozással indul. A következő példákhoz viszonyítva ez a feldolgozás végtelenül egyszerű.

2./ III. szimfónia 2. tétel. Ebben a tételben egy gyászinduló kerül feldolgozásra, mely a „C” tömbben hangzik el. A témához olykor állandó ellentéma és ellenpont is társul. (Hamarosan az ellenpont is ismertetésre kerül.) Hatása szuggesztív, megrendítő, akár a görög sorstragédiáké. A fúga kidolgozását Beethoven rendkívül magas művészi fokon valósította meg. Egy szóval is jellemezhető: lenyűgöző!

3./ III. szimfónia 4. tétel. Sok magyarázat a továbbiakban talán már nem is kell. Ennél a feldolgozásnál is van ellenpont, a vonósokon halljuk.

4./ III. szimfónia 4. tétel. A feldolgozás módja ennél a példánál ún. művészi szerkesztésű kettősfúga.

5./ VII. szimfónia 2. tétel. Itt is van ellenpont, a gyorsmozgású hegedűk játsszák. A feldolgozás pianissimóban indul és hatalmas fortissimóban éri el a tétel egyik csúcspontját. A bemutatón a korabeli hallgatóság ezt a tételt megismételtette.

6./ IX. szimfónia 1. tétel. Ez a zenei rész a kidolgozás III. tömbjében található; fugatónak indul, de hamarosan csak egy motívum marad a felszínen (három hangból áll). A zenei szövet a polifon hangzás és szerkesztés minden gazdagságát felvonultatja, ötvözi. A ritmika megoldásai külön oldalt igényelnének. Beethoven itt egész zeneszerzői pályájának tapasztalatait felhasználva komponál. Pándi Mariann zenetörténész ír erről sokkal szebben; az idézetet lásd a IX. szimfónia elemzésénél!

Egyéb

1./ Dallambővítés. – Először egy részletet hallgatunk meg a IX. szimfónia 3. tétel „A” tömbjéből, ahol a lassú dallamív egyes részeit Beethoven más hangszereken megismétli. A dallam hegedűkön hangzik, a rövid ismétlés a kürtökön hangzik el. (Négy esetben kerül erre sor, fel fogjuk ismerni!)

2./ A dallam visszhangszerű ismétlése. (echo hatás) – Ez a példa nem dallambővítés, hanem visszhangszerű ismétlése az elhangzott melódia részletnek. (A barokk zenében gyakrabban alkalmazták.) Ebben a példában alighogy elhangzik a dallam egy rövid részlete, a basszusban, mintegy visszhangszerűen azonnal ismétlésre kerül, mielőtt befejeződne maga a dallamrészlet. A legtöbb zenei stílus él vele, nemcsak a komoly zenében, hanem a „könnyű zene” minden ágában. A példa a IV. szimfónia 1 tétel expozíciójából való.

Fermata

Fermata (e: fermáta) ol, jelentése: korona, zene – félkör alakú jel, benne ponttal, amely a hang, illetve a szünetjel időbeni értékét meghosszabbítja; a hosszabbítás időtartamát az előadóművész, illetve a karmester határozza meg. A kottában alkalmazott jelölése: d

Gondoljunk a sors-motívumra. (R.Wagner külön is felhívja a karmesterek figyelmét, hogy a negyedik hangot jó hosszan kell kitartani!)

A fermata szerepe, hogy megállítsa, valahogy gátat emeljen a zene gyors folyamatának (használják még az eltorlaszolás szavat is), egyben jelzi, hogy valamilyen fordulat, változás következik be a zene menetében; főként lezáró, kadenciális menetekben fordul elő.

Hallgassunk meg három példát!

1./ IV. szimfónia 2. tétel, kóda.

Ebben a példában a fagott szólója után, minden átmenet nélkül fortissimóban folytatódik a zene, ami egy félelmetes, harsány disszonáns akkord tombolásához vezet, s azt követi a fermata.

2./ II. szimfónia 4. tétel, kóda.

Egy motívum ismétléseit halljuk, amelynek végén halljuk a fermátát. S ami még Beethovenre vall, egy parányi zenei ötlet: a fermátát pianissimóban is megismételteti.

3./ VIII. szimfónia 1 tétel kóda.

Ebben a példában a fermata alapvető szerepét tapasztalhatjuk (előzőekben írtam róla), nemcsak dinamikai váltás történik, hanem változás áll be a tempóban is. A fermata után átvezető zenei anyag szerepel a bejátszásban. Egy észrevétel: a barokk zenében, a zenemű lezárásakor tapasztalhatjuk (pl. Bach orgonaműveiben), hogy rendkívül hosszú akkordok hangzanak el. Miért? Mert a barokk zene dallama folyamatos, véget nem érő; ritmusa kevésbé változatos, a zene menetében nincsenek komolyabb hangsúlyok, ezért oly hosszan kitartottak a kadenciális részben a lezáró akkordok. (Ezek nem fermáták!)

Ellenpont

Latin szó /contrapunctus/ - /kontrapunkt/: olyan többszólamú szerkesztés (polifónia), ahol az egyes szólamok önálló melodikus mondanivalóval rendelkeznek. Az elnevezés a punctus contra punctum-ból származik (am. kottafej, kottafej ellenében). A kifejezés a XIV. század óta használatos.

Érdekes még Tinctoris meghatározása 1477-ből: olyan szabályozott és értelmes együtthangzás, amely egy szólamnak más szólammal egy időben való vegyüléséből ered.

Kontrapunktnak szokás nevezni magát az ellenszólamot is. Az ellenponttan a zeneszerzéstan egyik ága. Napjainkban is tanítják Palestrina, Giovanni Pierluigi da (1525-1594) „szigorú” kontrapunktját. Hatszólamú miséi a zeneirodalom „örök” értékeihez tartoznak. Életét, munkásságát az egyházi zene szolgálatába állította. (Természetesen világi műveket is alkotott.)

Elnézést, ha egy kicsit zenetörténeti voltam, ennyit azért nem árt elolvasni az ellenpont tudományáról, most pedig a példák következnek. Ezek már sokkal élvezetesebbek, mint az elmélet.

1./ II. szimfónia 1 tétel bevezető 3. szakasz.

A zenei téma a mélyvonósokon szól, míg az ellenpontot a hegedűk adják; rövid időn belül felcserélődnek a szerepek.

2./ II. szimfónia 1 tétel kidolgozás 1 szakasz.

Remélem ismerős a fülünknek a most következő példa, mert a Motívumszövés – a 6. pontban szerepelt, fentebb. Most az ellenpont meneteire figyeljünk, amit a hegedűk játszanak.

3./ III. szimfónia 1 tétel kidolgozás „A” tömb.

Talán a legszebb példa. A kidolgozás első tömbje pianóban indul és egy motívumhoz ellentéma társul a hegedűkön. Nem várt folytatás következik, mert forte hangerővel a mélyvonósokon megjelenik a tétel első témája (főtéma), melyhez szintén ellenpontot játszanak a hegedűk. Rövid megtorpanás után (átvezetés) ismétlésre kerül a részlet.

4./ III. szimfónia 1 tétel kóda előkészítő szakasz.

Ez a példa igen hasonló az előzőhöz. A hangerő lényegesen visszafogottabb. Az ellenpont ismét a főtéma dallamához kapcsolódik, tempójában gyorsabb, ritmikájában változatosabb.

5./ III. szimfónia 1 tétel kóda lezáró szakasza.

Harmadszor is ugyanazt halljuk, de másképpen; a lehető legszebben. Minden további magyarázat felesleges, csupán élvezni, gyönyörködni kell Beethoven muzsikájában.

6./ III. szimfónia 4. tétel „A” tömb.

A zenetörténet azt vallja: Beethoven III. szimfóniája mérföldkő a zeneművészet történetében. Valami grandiózus. Az első költői tartalmú szimfónia. A szimfóniák szimfóniája. Ami a példát illeti: a szó kevés, elég, ha hallgatjuk, „hallgathatjuk”.

Bevezetés

A klasszikus zenében, kezdetben, általános gyakorlat volt, hogy a szimfónia első tétele előtt rövidebb-hosszabb bevezető zene hangzott el, mikor mit igényelt a zenei anyag. Haydn rendszeresen alkalmazott bevezető zenét, Mozart is, de Beethoven már csak az I. II. IV. és a VII. szimfóniájához írt bevezető zenét.

A bevezető zene (introduktio), egyrészt tehát maga a korabeli gyakorlat volt (a 17-18. században szonáták allegro főtételt bevezető lassú zenei részét is így nevezték!/; másrészt, zenei szempontból, előkészítette a hallgatót a zene befogadására, előkészítette a szimfónia, illetve az első tétel bevezetését, a téma belépését.

Egy hasonlat: Az ókori Görögországban, a retorikai elmélet hangsúlyozottan ajánlotta, hogy a szónok, a bevezető részben, az első mondataival, megnyerje a hallgatóság jóindulatát (captatio benevolentiae – e: kaptáció benevolencié).

A fentebb említett szimfóniák elemzésénél részletesen tárgyalásra kerülnek a bevezető zenék, ezért most kivételesen egy rövid bevezetőt hallgatunk meg (mindössze 6 ütemből áll, az ütemeket zenekari szünet is érzékelteti), mely az I. szimfónia 4. tétele előtt szerepel. A muzsika egy kissé teátrális, sejtelmes; nem tudhatjuk, mi következik, csak amikor elhangzik a tétel első témája, mely ugyancsak gyorsmozgású.

Lezárás

Lezárás alatt általában azt értjük, amikor valamilyen folyamat, vagy eljárás lezárul, befejeződik, a végéhez ér. A fogalom a zenében is pontosan ugyanezt jelenti. A zeneszerző a tétel végén lezárja a zenei folyamatot, de lezárhatja magát a témát is. A zenei anyag lezárása nem igényel dallamosságot, különösebb tartalmat; akkor szép, ha kellően illeszkedik a korábbi zenei anyaghoz, hangzáshoz, ritmikához, stb.

Néhány példát hallgatunk meg!

1./ I. szimfónia 1. tétel – Ebben a tételben Beethoven lezárja a témákat.

Először az első téma lezárását hallgatjuk.

Az első téma kétszer hangzik el, és egy kis motívumszövés után rögtön kezdődik a lezárás, majd dübörgő akkorddal, minden átmenet nélkül, azonnal folytatódik az átvezetés – témának is beillő – zenei anyaga.

2./ I. szimfónia 1 tétel.

A második téma lezárását hallgatjuk.

A második téma szintén kétszer hangzik el, utána a lezárás következik, igen energikus hangzással; a végén egy kicsit beleszaladunk az átvezetés zenei anyagába. (Nemsokára ismertetésre kerül.)

3./ IV. szimfónia 4. tétel. A tétel lezárását hallgatjuk.

Kezdetben a zene közepes hangerőn halad, majd rövid időn belül fortissimóba jut, kezdődik a lezárás. Záró akkordok után a hangzás váratlanul pianissimóra változik, majd átmenet nélkül ismét fortissimóba vág, s befejezi a lezárást. (Mint ahogy korábban megállapítottuk: a dinamika legfőbb jellemzője az ellentét!) Itt kivételesen (vagy inkább tudatosan) ellentét van a tempóban is! Erre is figyeljünk!

4./ VIII. szimfónia 1 tétel lezárása.

Fokozatos crescendo után kezdődik a lezárás, természetesen fortissimóban. A folytatásban a három dübörgő akkord pianissimóra változik, témafogyasztás történik, természetesen pianóban, a lezárás sem lehet dübörgő, hangzatos; a lezárás befejezése csendes, megnyugtató.

5./ IX. szimfónia. A szimfónia lezárása.

A IX. szimfónia – mondhatjuk úgy: nagylélegzetű –, időben is hosszabb, mint bármelyik Beethoven-szimfónia, s ehhez méltó a befejezése, lezárása is. Részt vesz benne a kórus és az egész zenekar. Minden más magyarázat felesleges!

Átvezetés

Átvezetésnek nevezzük azt a zenei anyagot, ami az első és a második, illetve a második és a záró téma között van, továbbá az expozíció és a kidolgozás, a kidolgozás és a reexpozíció, a reexpozíció és a kóda között van, található. Beethoven átvezetést alkalmaz pl. az V. szimfónia 3. és 4. tétele között, a VI. szimfónia 3. és 4. valamint 4. és 5. tétele között. Az átvezetés olykor el is maradhat.

Miért van átvezetésre szükség?

Mint tudjuk, az expozícióban alapvetően három zenei téma hangzik el. Ha ezeket a zeneszerző egymás után mutatná be, az sértené a zene folyamatosságát, szép hangzását, a tétel egységét, s nem utolsó sorban, sértené a művészet elveit.(Gondoljunk például a festészet szín-átmeneteire.)

A természetben sem váltja fel az éjszakát egyik pillanatról a másikra a világosság, s fordítva: a világosságot fokozatosan váltja fel a sötétség. S milyen változatos szavaink vannak rá: esteledik, alkonyodik, sötétedik, szürkül; hajnalodik, pirkad, dereng, stb.

Ismét a retorikát hívom segítségül. Mindenki tapasztalhatta, hogy gyakran problémát jelent, ha fogalmazás közben egyik mondatról a másikra kell áttérni; egyik gondolatról a másikra kell váltani, s azt szavakba, mondatokba önteni. Nem mindegy, hogy valaki hogyan oldja meg a gondolat lezárását, s miként kezdi el a másik gondolat kifejtését. A megoldás akkor szép, ha az áttérés zökkenőmentes. Észre sem vesszük, hogy megtörtént. A megoldás akkor szép, ha szellemes, ha frappáns, ha az áttérés egyaránt szolgálja az előző mondatot, illetve gondolatot, egyúttal a következő mondatot, illetve gondolatot.

Minden megoldás más- és más. Lehet rövidebb, hosszabb; lehet egyszerű és bonyolult, s persze van nyakatekert is.

Zenében sem könnyű a feladat! Természetesen a szimfónia-tételek elemzésekor, szinte minden esetben jelzem az átvezetés tényét, sőt az informatikai folyamatábra alatt az átvezető zenei anyag kezdő időpontját, s még egyéb magyarázatok is vannak.

Mindezekre figyelemmel példák bemutatása, tanulmányozása nem volna célszerű. Nem volna célszerű azért sem, mert most még nem ismerjük a jelölési rendszert, amellyel a zenei szerkezetet leírtam, magyaráztam. Igen részletes magyarázat és szemléltetés található a VI. szimfónia 5. tételében, az első és a második téma közötti átvezető rész zenei anyagát illetően, LÁSD OTT!

A klasszikus zene jellemzése

Hallgassunk meg egy rövid részletet Beethoven: III. Leonóra nyitányból. Ez a nyitány a Fidélió című operájához kapcsolódik. Nyilvánvaló, hogy a megértés teljesebb, mélyebb, ha elolvassuk az opera történetét, cselekményét, netán meghallgatjuk az operát. (Hangversenykalauz, Operák könyve).

Az elhangzó zenei részlet (mindössze másfél perc) szavakban elmondható tartalma (megfogalmazásomban):

A börtönben ártatlanul raboskodó államfogoly számára elérkezik a szabadulás pillanata:

o először halk, bizonytalan ritmusú, csendekkel megszakított zenét hallunk, ami a börtön sötét, fojtott légkörét, reménytelen hangulatát érzékelteti,

o rövid idő után, a vonósokon száguldó futamok (hegedűk, másodhegedűk, gordonkák, nagybőgők) a feltáruló börtönajtón beáramló napfényt, napsugarakat jelképezik,

o amit a szabadulás mámorító, önfeledt pillanatai, az ujjongó öröm, a lélek határtalanul áradó érzései követnek, természetesen a zene nyelvén megfogalmazva.

Számomra ez a rövid részlet jellemzi legjobban a klasszikus zenét, mely mindössze négy szó:

félelmetes lendület - elan terrible

diadalmas sugárzás - eclat triomphal

Az igazsághoz tartozik, hogy ezt a négy szót először egy francia zeneszerző – Gossec, F. J. (1769-1868) – alkalmazta a francia forradalom zenéjére. A Beethoven-szimfóniák hallgatása bizonyára meggyőzi a tisztelt hallgatót arról, hogy a klasszikus zene jellemzésére is ez a négy szó a legalkalmasabb.

Beethoven zongora-szonátáiban is rendre megtaláljuk a „félelmetes lendület”-nek megfelelő tempót. Például: Opus 31 N^o 3 IV. tétel – tempóelőírás: Presto con fuoco /tüzes gyorsasággal/.

Tárgymutató

echo /e:ekhó/ gör-lat – visszhang, akusztika: vmely felületről visszavert hanghullámok hangzását jelenti; zene: formatani értelemben – ugyanazon zenei gondolat halkabb megismétlését jelenti /echo-hatás/, alkalmazása a barokk zenében volt gyakori; orgonán ismert még az Echomű, mely egy elkülönített sípcsoport /oldalt vagy mennyezeten/, hogy az echo-hatás minél frappánsabb legyen, « vissza

epilógus, gör-lat – utószó, utóirat; befejezés, utójáték; zenei záróformula neve, « vissza

expozíció, lat – kiállítás, bemutatás szóból; a zenei forma kezdete, amelyben a zeneszerző bemutatja a zenei témákat (Lásd bővebben a formatannál!), « vissza

polifon, gör – többszólamú, többszólamúság; polifónia – olyan többszólamú zeneszerkezet neve, amelyben a szólamok önálló dallamvezetésűek; ellentéte a homofónia (görög értelme: „a hang azonossága”(együttesben ugyanazon hang/ok/ éneklése), mely eredetileg tisztán egyszólamú zenére vonatkozott, « vissza

retorika, gör-lat – szónoklattan, a szónoki beszéd elmélete; eredeti jelentése: a szónoklás gyakorlati tudománya « vissza

staccato, /e: sztakkátó/ ol – rövid, szaggatott előadásmód; jele a hangjegy felett levő pont, « vissza