A VI. Szimfónia elemzéséhez tartozó diavetítés anyaga a letöltés gombra kattintva menthető a számítógépre. A „Hatodik_szimfonia.rar” fájl tartalmának kicsomagolása után, a bemutató a PowerPoint program segítségével tekinthető, hallgatható meg.

VI. Pasztorál – szimfónia, F-dúr, opus 68

Mit jelent a pasztorál szó? Olasz szó: – jelentése: pásztorjáték.

A XVI. században a pásztorjáték falusi, idillikus hangulatot keltő zenés játék volt. Az opera közvetlen előfutárának tekinthető. Főleg Franciaországban kedvelték.

Zene: olyan hangszeres kompozíció, amely a pásztorsíp, a kürt és a duda hangulatát utánozza.

Ez a szimfónia kivételesen öt tételes, mivel tartalmaz egy úgynevezett „viharzene” tételt, mely a szimfónia épületben „drámai betét”: ez a IV. tétel. (pastorale; idill)

II. tétel elemzése.

A tétel felirata: „A pataknál.”

A tétel formája: szabad szonátaforma.

Tempójelzése: Andante molto mosso, ütemjelzése: 12/8

A szabad szonátaforma azt jelenti, hogy a zeneszerző a formától kissé eltér, művészi szabadsággal használja, ahogy azt a zenei anyag kívánja.

I. Expozíció:

A zene a patak csobogásával indul, melynek egyenletes ritmusa a vonósokon hangzik, s végigvonul a tételen; többször is felbukkan e finoman szőtt lírai zene témái közben és alatt.

A csobogás felett háromszor hangzik el egy rövid kis dallam a hegedűkön (hat hangból áll), mely a vörösbegy madár énekét utánozza; ez a vörösbegy- motívum.

Úgy a patakcsobogás, mint a vörösbegy motívum zenéje nem más, mint a természet hangjait utánozó zene, vagyis illusztratív muzsika. A vörösbegy motívumból Beethoven dallamot alkot, mely a vonósokon hangzik; ez az első téma.

thema gör – állítás, tétel, alapelv; zene: egy dallam, amit zenei mondatnak, zenei gondolatnak is neveznek. Tagolt, zárt egységet alkotó dallam, amely lehetőséget ad bővebb zenei kifejlesztésekhez. Nem tisztán dallamképzet, hanem harmónia, ritmus, dinamika is organikus alkotórészeik.

Ez a muzsika már érzelemről árulkodik, a természetben gyönyörködő ember érzéseiről, ember és természet kapcsolatáról. Ezután ugyanígy megismétlésre kerül a zenei anyag, szebb, gazdagabb hangszereléssel.

Ezt követően a hegedűkön hangzik fel egy dallam, nevezzük refrén-nek, mely még kétszer megismétlésre kerül; bensőséges, érzelemdús. A tétel folyamán ez a dallam hangzik el legtöbbször, akárcsak versben a refrén. Beethoven ezzel a dallammal választja el, illetve kapcsolja össze a zenei témákat, illetve a kidolgozás szakaszait.

Ezután következik egy rövid, mégis érdekes zenei rész, mely a természet csendjét ábrázolja (stilizálja); ötször hangzik el, ez a csend motívum.

A csend-motívum szavakban.

Az erdőben élő állatok ösztönös éberséggel élik életüket, és kifinomult veszélyérzékeléssel rendelkeznek. A legkisebb parányi zörej, távoli nesz sem kerüli el figyelmüket.

Filmeken gyakran látni, hogy egy-egy pillanatra mozdulatlanná válva, fejüket magasra emelve, gyanakodva figyelnek, gyakran körülnéznek; nem fenyegeti-e valamilyen veszély vagy közeledő ellenséges állat életüket?

A szemek a messzeséget kémlelik.

A fülek feszült hallgatózásról árulkodnak.

Az orrukkal a legkisebb szellőt is kiszimatolják.

Ez az a pillanat, amikor egyedül a csend van jelen. A csendet hallgatják, a csend üzeneteit.

A csend azt jelenti számukra:

o nincs veszély, nincs zavaró körülmény körülöttük,

o minden rendben, folytatódhat az élet.

Ezt követően ismét háromszor halljuk a vörösbegy énekét, majd háromszor is nekiindul az első téma dallamának kezdete, eleje, de nem fejeződik be, hanem átvezetés után, fagotton szólal meg a második téma, amely még kétszer ismétlésre kerül a gordonkákon. (Talán a legszebb hangszínváltások egyike; szinte észrevétlen, ha nem figyelünk rá!)

Az átvezetés zenei anyaga egyrészt az első témából, illetve a második témából van „szerkesztve”; így tudom jelölni: Á: (1+2) – jobban értjük, ha majd halljuk!

A második téma rendkívül bensőséges, érzelmes, mely a természet szépségeit, csodáit szemlélő ember érzelmeiről árulkodik. A második téma alatt is halljuk a patak csobogását.

A folytatásban Beethoven – rövid átvezetés után – még kétszer megismétli a második téma dallamát, s újabb átvezetés után, (melyben mintegy átsétálunk, átlépegetünk az expozíciót lezáró refrénhez, illetve epilógushoz) a refrén hangzik el négyszer, amit az epilógus (lezáró rész) zár le. (Az epilógus dallama a refrén dallamából készült!)

Ezzel megismertük az Expozició, egyben a tétel teljes zenei anyagát! Úgy a kidolgozási rész, mint a reexpozíció és a kóda muzsikája – minimális kivételekkel – az expozícióban bemutatott zenei anyagon alapul.

Észrevétel: az a tény, hogy a szem számára láthatóvá válik a tétel zenei szerkezete, s nem csak a főbb szerkezeti egységek, hanem azok részletes zenei anyaga a folyamatsorok alapján; meggyőződhetünk arról, hogy milyen sok az ismétlés a zenében, s ami még fontosabb, meggyőződhetünk arról, hogy az expozíció témabemutató sorában szereplő motívumok, témák határozzák meg a tétel teljes anyagát!

II. Kidolgozás:

Az expozícióban megismertük a patak csobogásának, a vörösbegy énekének dallamát, valamint az első és második témát. Ebben a részben a vörösbegy-motívum, az első téma feldolgozása szerepel: egy kicsit szebben, bensőségesebben, gazdagabb hangszereléssel, teltebb hangzással. A feldolgozás három szakaszra tagolható, melyeket a „refrén dallama” választ el, illetve kapcsol egybe.

a/ Mindegyik szakasz és az első is, a patakcsobogás zenéjével indul. A vörösbegy énekéhez egy újabb erdei dalnok, a sármány csatlakozik. Ez egy felfele haladó, rövid dallam-futam (hat hangból áll). Négyszer ismétlődik, felváltva a vörösbegy-motívummal.

Ebben a szakaszban a patak csobogása felett a két madár dalversenyét halljuk, amely két fúvós hangszer, a klarinét és az oboa párbeszédébe fejlődik, majd a refrén háromszori elhangzásával zárul be a szakasz.

b/ A második szakaszban a patakcsobogás felett a vörösbegy motívumot halljuk, amit a párbeszéd követ, majd a refrén zárja be a szakaszt.

c/ A harmadik szakaszban a patakcsobogás zenéje gazdag hangszerelésben jelenik meg, majd az első téma dallamának második felét halljuk, egy kisebb zenei csúcspont következik, és a patakcsobogás zenéjével ér véget a harmadik szakasz, illetve a kidolgozási rész.

III. Reexpozíció

A szonátaforma szabályai szerint ismétlésre kerül az expozícióban megismert zenei anyag: patakcsobogás, vörösbegy motívum – itt újra halljuk a sármány motívumot –, az első és második témát (átvezetésekkel), majd a refrén következik. A zenét hallgatva figyeljük a folyamatábrát! A reexpozició nem pontos mása az expozíciónak, attól rövidebb, tömörebb; Beethoven itt összefoglal, mivel a szonátaformát művészi szabatossággal kezeli.

IV. Következik a kóda:

Harmóniai előkészítés után elcsendesül a zenekar, madarak hangját utánozó zene hangzik fel: a fülemüle, a fürj és a kakukk hármas szólóját halljuk, majd a refrén után újra ők következnek és a tétel lezárása a refrén négyszeri megismétlésével ér véget.

Mielőtt teljes folyamatában hallgatjuk meg a tételt, megpróbálom szavakba foglalni a zene üzenetét, a zene hangulatát, ahogyan azt én érzem.

Mi, a mát élő emberek, akik lakásrengetegben élünk, mindenütt betonjárdán járunk, aszfalton autózunk; mi, városi emberek, akik állandóan falak között élünk, zajáradatban telnek napjaink, talán már el sem tudjuk képzelni, mily csodálatos élmény az erdőben járni.

Gyönyörködni a természet háborítatlan szépségeiben, elmerülni áhítatos csendjében. Hallgatni a fák, a lombok leveleinek szelíd, halk neszeit. Hallgatni az erdei dalnokok harsány énekét, trilláit, melyek élesen és tisztán zengnek a fák lombkoronái közül. Minden fa egy hangversenyterem, ahol örök a dal, a tánc és a muzsika. Zenél az erdő.

A Nap sugarai át- meg átszövik az erdő titokteljes félhomályát; itt-ott megcsillan a fény egy vándor szitakötő szárnyán, az erdei ösvény kis gödreinek apró víztükrein, s az út menti bokrok oldalába szőtt leheletfinom pókhálók tetején.

Jólesően pihen meg a szem az erdei tisztás zöld bársonyszőnyegén vagy a tűzpiros bogyók során, melyek apró rubinként mosolyognak a vendégszerető bokrok gallyain.

Kanyargó partok közt fürge kis patak fut; monoton csobogásának ritmusát csak ritkán szakítja meg az erdei mesterdalnokok utánozhatatlan éneke, dallamtöredéke.

Ezt a hangulatot zenében fejezi ki Beethoven oly bensőségesen, oly vallomásszerűen, ahogyan azt sem előtte, sem utána, egyetlen zeneszerző sem tette. Rajongással szerette az erdőt, a természetet, s ha csak tehette, sokat sétált a Bécs melletti erdőkben.

Gondoljunk Rousseau „felhívására”: Vissza a természethez!

IV. tétel

A tétel első kottasora fölé Beethoven azt írta: „Vihar. Zivatar.”

A tétel tempójelzése: Allegro, ütemjelzése: 4/4

Ebben a tételben megfigyelhetjük, hogy a zenei hangok segítségével – természetesen idézőjelben mondva – a zeneszerző hogyan festi le, varázsolja elénk a különböző hangszerek hangszíneivel:

o a vihar közeledtét,

o az eső eleredtét,

o a szél fütyülését,

o a vihar kitörését, félelmetes tombolását, majd lassú elvonultát,

o melynek végén az oboa lassú dallamával és hangszínével mutatja be az égen feltűnő szivárvány rajzát, ívét, melyet egyszer megismétel.

(A klasszikus zenei korszakot megelőzően, „művészi berkekben” a hangszereknek jelentése volt: az oboa – távoli rajz. Talán nem véletlen, hogy Beethoven a szivárvány megjelenését az oboán szólaltatja meg.)

Ez a fajta muzsika a természet hangjait utánozza, egy hirtelen támadt vihar kitörését, tombolását, stb. – „illusztratív” – nyoma sincs benne emberi érzelemnek. A szimfónia épületében ez a rész drámai betétnek tekinthető.

Majd egy rövid átvezető rész után – szünet tartása nélkül – következik az V. tétel.

Az V. tétel elemzése.

Beethoven az első kottasor fölé a következőket írta: „Pásztorének. Vidám és hálás érzések a vihar után”.

A tétel formája: szabad szonátaforma.

A tétel tempójelzése: Allegretto, ütemjelzése: 6/8

I. Expozició:

A tétel zenéje a kürt-motívummal indul, mely többször ismétlődik; a klarinét kezdi, a kürt folytatja.

Mi lehetett a kürt-motívum szóbeli üzenete? Megpróbáltam szavakba foglalni:

Az elhangzó kürt-motívumok az ősi pásztoréletet idézik. Valamikor régen, amikor még az állattartás volt az egyik fő tevékenysége az embereknek; a hegyek között élő pásztorok sípokon, kürtökön adtak jelt, váltottak üzenetet egymással, ma úgy mondanánk: kommunikáltak.

Sokszor igen távol legeltettek egymástól, de a síp, a kürt hangja messzire szállt. Feltehetően és elsősorban a veszélyre voltak jelzéseik, mint pl. Vihar jön! Ég az erdő! Segítséget kérek! – ma már nem tudhatjuk pontosan…

Beethoven a kürt motívumokból dallamot alkot: ez az első téma (első zenei mondat, első zenei gondolat), nevezik pásztor-dallamnak, hála-éneknek is, melyet még kétszer megismétel, variációs feldolgozás keretében, közben a hangszerelés egyre gazdagodik, a dinamika fokozódik.

Ez a dallam, az első téma, emberi érzelmeket fejez ki; ember és természet viszonyát, a természet szeretetét.

Egy pillanatra gondoljunk a tétel szöveges feliratára: „Pásztorének. Vidám és hálás érzések a vihar után.”

Javasolom, illetve kérem elolvasni a Szemelvények között: „A képzelet síkján.”

Megpróbáltam szavakba foglalni azt a természeti képet, mely a vihar után elénk tárul:

…miután a vihar kiadta mérgét és erejét, egyre távolabbról halljuk az ég morajlását, elvonultak a sötét fellegek, megjelenik, és ívet rajzol az égen a szivárvány…

újra kisüt a nap, fényben fürdenek hegyek és völgyek, ragyog az ég, - visszanyeri szép színeit erdő és mező,

az égi pásztor fehér bárányfelhőket terel a hegyek fölé,

madarak tollászkodnak, tarka pillangók köröznek, előmerészkednek a vihartól megrettent állatok: a szelíd őzek, a félénk nyulak; újra indul az élet.

Milyen érzések tölthetik el a pásztorokat?

Örvendezzünk, mert elvonult a vihar és nem történt semmi baj!

Örvendezzünk, mert újra kiderült felettünk az ég, visszatért a béke.

Örvendezzünk, mert szép és gazdag az élet!

Ez a rövid zenei részlet azt is bemutatja számunkra, hogyan alkot Beethoven? Úgy, miként a természet. Kicsiből nagyot; egyszerűből nagyszerűt! Az elültetett búzamag kicsirázik, szárba szökken, majd kalászt érlel. Az elültetett facsemete növekszik, terebélyesedik, négy év multán gyümölcsöt érlel.

Ha elfogadjuk, hogy Beethoven alkotásaiban az egész univerzum tükröződik, ebben a kis részletben többről van szó, mint a pásztorok hálaadó énekéről, mert Beethoven a zenei témát – ezt a végtelenül egyszerű dallamot – az egekbe, a himnusz rangjára emeli, a zenei gondolatot egyetemes érvényűvé szélesíti, mely az életérzés örömét hirdeti, minden egyes ember számára.

Csanádi Imre „Csillagforgó” című verséből idézek:

Miért is él az ember? – kérdezi a versben, majd így válaszol rá:

„Az örömért, ha csak maroknyiért.

Hogy találjunk igaz barátra,

Jóban-rosszban szerető társra.

Hogy magunkra ne maradjunk,

Fészekbe fogadjon emberi közösség.”

s lehetne folytatni: hogy örömet találjunk munkánkban, hogy örülni tudjunk a legkisebb jónak, hogy örülni tudjunk embertársunk sikerének, nem sorolom tovább.

Még egy észrevétel: Ebben a tételben a kezdő zenei részlet: kü-m-i 1 1v 1V – maga az „ok” – minden további fejlemény, zenei történés – az „okozat”- filozófiai és logikai értelemben egyaránt.

A folytatásban átvezető rész következik. A szakirodalom az első és második téma közötti zenei anyagot közjátéknak is nevezi. Beethoven az első téma dallamának utolsó két hangjából motívumot alkot, ez az úgynevezett rikoltó-figura, melyet többször (itt 12 alkalommal) megismétel, egyre magasabbra szárnyalva, magával ragadva. Ehhez a felfele törő ismétlésekhez egy lefele tartó kis dallam-figuráció csatlakozik, mely szintén fejlesztésre kerül, s amelyből a táncos ritmusú második téma fejlődik ki, még háromszor ismétlődik. (Mindig egy felső pontról lefele halad, pontosan 4 másodpercenként.)

Az átvezető zenei rész többszöri meghallgatását javasolom! Lásd 22. sz. dia!

A második témát az epilógus zárja le, melynek dallama ismétlődik. Ezzel végéhez ér az expozíció; mi pedig megismertük a tétel teljes zenei anyagát.

Kidolgozás.

A kidolgozás két szakaszra osztható.

1./ Az első szakasz a kürt-motívum ismétléseivel indul, majd az első témát halljuk egyszer. A másodszori ismétlés nem fejeződik be, a dallamvonal módosul, elnevezése: első téma eleje, majd átvezetés után Beethoven érzelmekben gazdag, új második témát mutat be. Ezt követi a második téma utótagja, mely ismétlésre kerül. Ez a második téma a tétel igazi, érzelmekben gazdag második témája, dallama.

2./ A második szakaszban a kürt motívumokat halljuk, zömmel a basszusban, melyeket a gyorsmozgású hegedűfutamok „díszítenek körül.”

Reexpozició (vagy visszatérés)

következik, mely a kürt-motívum ismétléseivel kezdődik, amit az első téma három variációja követ, majd átvezetés után a táncos ritmusú második témát halljuk, amit az epilógus zár le.

Kóda

Az újabb kürt-motívumok felhangzása már a kóda kezdetét jelentik, majd az első téma elejét halljuk (rendkívül poétikus!), ami egy kisebb zenekari csúcspontba fejlődik. Ismét a kürt-motívumok következnek, majd az első téma variációs feldolgozása (a fagotton halljuk), majd az első téma kezdete, ami a tétel igazi csúcspontjába fejlődik.

Finálé

Következik a finálé. Beethoven a kürt-motívumból új melódiát formál, nevezzük ezt búcsú-dallamnak, mely az összes dallam közül érzelmileg a legbensőségesebb, anyagából lezárásra kerül, majd mintha távoli hegyek ormáról hallanánk, felhangzanak a kürt-motívumok és két zenekari akkorddal végéhez ér a tétel, s egyben a szimfónia.

A búcsú-dallamot a sokszor idézett shakespear-i sorok jellemzik igazán:

„Ismét e dalt! – Oly búsan hull alá, / s fülembe zsong, mint édes déli szél, / Mely ibolyás domboldalon fut át / És illatot lop és ad tovább.”

Megpróbáltam szavakba foglalni a dallam üzeneteit:

A természet megszokott, mindennapos pihenőjére készül.

A büszke bércek magas ormaira lassan-gomolygó felhők települnek.

A Nap vörös korongja gyorsan süllyed a látóhatár peremén. (Mikor láttad utoljára?) Búcsúzóul aranyból szőtt fénysugarakat küld, s a bíbor árnyalataival színezi az ég kékjének kárpitját.

Egyre hűvösebb lesz, az erdei állatok nyughelyükre térnek, vagy alkalmi fészket készítenek az éjszakára, lecsendesedik az erdő.

Szálláshelyére vonul a nyáj, a karámban összebújnak az állatok, észrevétlen leszáll az alkony.

Védett völgy zugán egyszerű kis kunyhójába tér a megfáradt pásztor, szerény vacsora után álomra hajtja fejét.

Végéhez ért egy nap, nyugalom és béke őrzi a tájat. Csend van.

Mielőtt az V. tételt folyamatában meghallgatjuk, javasolom, hogy hallgassuk meg a IV. tételt, hogy minél jobban át tudjuk élni a vihar után elhangzó muzsikát: a kibontakozó természeti képeket, emberi érzelmeket.

Az I. tétel elemzése:

A tétel felirata: „Vidám érzések ébredése falura érkezéskor.”

A tétel formája: szonátaforma.

Tempójelzése: Allegro ma non troppo, ütemjelzése: 2/4

A tétel zenéjére az „idillikus” esztétikai minőség jellemző. Nem drámai zenét hallunk, hanem békét, nyugalmat árasztó harmóniákat.

Expozíció

A zene rögtön az első témával indul, majd a dallam egyik motívuma ismétlődik rendre (tizenháromszor); az ismétlések után az első téma kétszer indul el: első ízben az oboán, majd a klarinét és a fagott szólójával, végül az első téma a teljes zenekaron bontakozik ki teljes szépségében. Immár elénk tárult a falusi táj békét sugárzó képe.

Átvezető rész után – ismétlődő részekből áll. A muzsika hatása olyan, mint amikor séta közben meg- megállunk, s belehallgatózunk a természet csendjébe.

Következik a második téma, mely egyidejűleg két dallamot tartalmaz. Az egyik dallam a hegedűkön, a másik a gordonkákon szólal meg. Újabb ismétléskor a hangszerek helyet cserélnek. A harmadik ismétléskor már a teljes zenekaron halljuk a dallamokat, erősödő dinamikával.

A folytatásban a harmadik témát halljuk. A dallam első fele erős dinamikájú, a dallam második fele lágy hangzású, ismétlődik.

Következik az erőteljes záró téma, mely egy rövid motívumra épül (három hangból áll), háromszor és gyorsan hangzik el; először felfele, majd lefele halad. Rövid szünet után ismétlésre kerül, majd egyik motívuma számtalanszor ismétlődve, fogyasztásra kerül, közben szép lassan lecsendesedik.

Megismertük az expozíció zenei anyagát (egyben a tételét is!), melyet most folyamatában hallgatunk meg. A szonátaforma szabályai szerint a bemutatott zenei anyag, ismétlésre kerül.

Kidolgozás

A kidolgozási rész két szakaszra osztható.

a./ Az első szakaszban az első téma elejét, majd egyik motívumának, elnevezése: téma-motívum rendszeres ismétléseit halljuk, közben gazdagodik a hangszerelés, kisebb dinamikai csúcspont-ra érkezünk. (az ismétlések száma a kidolgozás két szakaszában összesen 72)

Egy idő után az ismétlések sorozatát a hegedű és a fagott játéka szakítja meg.

b./ A második szakaszban, folytatódik a motivikus játék, majd a „he-fa” párbeszéde után a téma dallamának második részéből választott motívum ismételgetései következnek, ami szintén egy kisebb csúcspontba jut, majd könnyed motivikus anyag következik, melynek szerepe a reexpozíció, helyesebben az első téma belépésének előkészítése.

Reexpozició

Amint az első téma a teljes zenekaron elhangzik, utána már minden zenei történés az expozícióban megismertek szerint történik. (Vessük össze a folyamatábra két sorát!)

Kóda

Ahogy fokozatosan elhalkulnak a motívum-ismétlések, elindul az első téma eleje, ami motivikába fordul; mely nem más, mint a záró téma triolás-motívuma, rendre ismétlődik, ami hamarosan zenei csúcspontba fejlődik. A motívum egyetlen hangra redukálódik, s csak ritmusa marad meg, a hangerő fokozatosan lecsendesedik.

A lezárás egy motívummal kezdődik, elnevezése: lezáró-motívum, melyhez a klarinét és a fagott párbeszéde csatlakozik. Mint oly sokszor, Beethoven a lezáró szakaszban felidézi az első téma kezdetét, melynek dallamát átveszi a fuvola, végül „két kellemes akkord” zárja be a tételt.

A tétel összefoglalása szavakban

Amikor meghallgatjuk a tételt, a zene hallgatása közben gondoljunk arra a mondatra, amit Beethoven írt az első kottaoldal tetejére: „Vidám érzések ébredése a falura érkezéskor.”

Erről szól ez a muzsika, kizárólag emberi érzésekről. Sehol nem találunk benne természetet utánzó ún. „illusztratív” zenét, mint pl. a II. tételben. A zenei alaphang mindvégig derűs, vidám. Grove, George, Sir (1820-1900) angol mérnök és zeneíró ezt a tételt úgy jellemezte: „Atmoszférája olyan, mint a májusi szellő.”

Hangulata idillikus, dallamai lágyak, oldottak. Ezt a célt szolgálja a hangszerelés, a sok motívum-szövés. Ugyancsak távol áll a kemény, drámai hangvételtől, hangzástól, disszonanciáktól, éles ellentétek alkalmazásától stb.

Olyan, mint egy lírai költemény. Olyan muzsika, amely a nyugalmat kereső ember, a nyugalomra vágyódó ember érzéseiről szól, melyet a falusi táj egyszerűsége, a vidék békéje hív életre – úgy a zene harmóniáiban, mint az emberi lélek mélyén. S ez nemcsak kétszáz évvel ezelőtt volt igaz, hanem napjainkban is, talán egyre jobban.

Beethoven a partitúrába a következőket írta: „Pasztorális szimfónia, avagy emlékezés a falusi életre. Inkább az érzelem kifejezése, mint festészet.”

Mielőtt a tételt folyamatában meghallgatjuk, feltétlenül javasolom elolvasni a Szemelvényekben található verset, melyet egy régi római költő írt: Horatius, Flaccus, Quintus (i.e. 65. 12. 08. – i. e. 8. 11. 27), s melynek címe: A falusi élet dicsérete.

A vers olvasása a zene hangulatának megragadását segíti elő.

Az 1 tétel szöveges felirata: Vidám érzések ébredése falura érkezéskor.

Beethoven szerette a falusi táj nyugalmát, annak békét sugárzó látványát, „a vidéki élet harmóniáit”, s ha csak tehette gyakran utazott falura.

A zenét hallgatva, egy kis képzelőerővel, mi is felidézhetjük magunkban ezt a fajta látványt, hangulatot, hiszen melyikünk ne járt volna falun, sokunknak a gyermekkor felejthetetlen emlékeit jelenti, ahol először csodálkozott a világra szemünk, szülőfalunkban. Vessen bárhova sorsunk, a táj, a környék, az utca, édes szüléink háza bennünk megmarad, mint féltett, drága emlék. Ha csak rá gondolok, az emlékezés képein keresztül, meleg érzelmek járják át benső énemet.

Milyen képek merülnek fel bennünk, a zenét hallgatva? Az egymás mellett sorakozó házak barátságos, békés látványa, a csend, minden udvarból szemet gyönyörködtető rózsák és virágok integetnek, öreg fák földig hajladozó lombos ágai hívogatnak: gyere, nézz meg közelebbről, pihenj meg árnyékomban. S ha éppen májusban jársz a falu szélén, az akác-ligetek környékén, észrevétlen és hízelkedve körülvesz valami édes, bódító illat, a fűzér-virágzatok százai küldik feléd az üzenetet, miként az elválni nem tudó szerelmes kérleli párját: maradj még!

Séta közben állj meg egy-egy percre, s hallgasd a csendet. Többet mesél, mint egy regény; figyeld meg a házak egyszerűségét, célszerűségét, hivalkodás nélküli pompáját.

Napközben csak elvétve találkozunk egy-egy atyafival, mert mindenki a dolga után jár. Nyugalom, béke, csend honol a falu felett. Kora reggel és estefele, ha már alkonyodik, mozgalmasabb az élet.

A III. tétel elemzése

A tétel felirata: „Vidám paraszti mulatság.”

A tétel formája: „scherzo jellegű” (ez azt jelenti, hogy a szerző kissé eltér a scherzo forma szigorú előírásától)

Tempójelzése: Allegro, ütemjelzése: 3/4 (azonos a keringő ütemével, most mégsem keringőt hallunk)

A tétel három falusi képet ábrázol. (Folyamatábra alkalmazása indokolatlan, a főbb időpontokat megadtam.)

A./ Falusi mulatság. A felhangzó zene a falusi mulatságra siető, gyülekező embereket ábrázolja. Ezt követően ländler-ritmusú táncot hallunk, de a klasszikus stílus rangjára emelve. Ezt a falusi képet ez a két dallam uralja, ezek ismétlődnek, váltakozva. /landler/hiperhivatkozás nem engedi a ländler szót!/

B./ Falusi muzsikusok. Humoros, komikus rajz a falusi muzsikusokról, akik muzsikálás közben néha el- elszundikálnak, s felriadva közbefújnak, mindig ugyanazt a hangot, motívumot (ez a fagott három hangja). Ez a kép egyetlen dallamból áll.

C./ A csizmás falusiak dobbantós tánca. Az elnevezés tökéletesen megfelel a zene jellegének, minden magyarázat felesleges.

Amint elhangzott a három falusi kép, változatlanul ismétlésre kerül. A scherzo harmadszor is elindul, ám félbeszakad a tánc, elhallgat a zenekar; a csend változást jelent, s következik a drámai betét, a IV, tétel, melynek felirata: „Vihar. Zivatar.”

Z á r s z ó:

Ebben a muzsikában a falusi táj békéje, a természet fenséges nyugalma, a csend titkai és a béke harmóniái szólnak hozzánk; a ma emberéhez ugyanúgy, mint az ősbemutatón, melyre Bécsben került sor, 1808. december 22.-én, a Theater an der Wien színháztermében.

Szabolcsi Bence zenetudósunk a következőket írja erről a muzsikáról:

„…nem juthat eszünkbe, hogy festett tájat, vagy előre kitervelt,

élettelen muzsikát hallunk, hanem az 1800-as Bécs,

de sokkal inkább az időtlen Európa erdős tájai ezek.”

Tárgymutató:

idill gör (eidüllion: „kis kép”) – olyan műalkotás vagy műrészlet, amely az életet vagy annak egy részletét bájossá szépített formában, problémátlanul egyszerűnek és boldognak ábrázolja.

Az idill legtöbbször akkor áll elő, ha az eszményítés naiv módszere az ábrázolt életdarab egészét áthatja. Az idillikus ábrázolásmód a művészetek fejlődésének jóformán minden korszakában fellelhető, ellenben az igazán kiemelkedő műalkotásokat csak kivételes esetekben jellemezheti. Leginkább a rokokó, a biedermeier és ritkában a klasszicizmus műfaja.

A szépirodalomban sokkal nagyobb történeti szerepe volt. Az újabb irodalomban azonban az idill végképpen a perifériára szorult, s az operettek és a felszínes, olcsó szórakoztatás céljait szolgáló próza vagy film műfaja lett. idillikus gör-lat – 1.természetes mivoltában egyszerű, békés 2. meghitt, gyengédségében kedves, bájos < vissza

ländler – /landler/ - a hiperhivatkozás nem engedi az „ä”-t,

Beethoven korában a legelterjedtebb alpesi népi tánc, lassú, keringő-jellegű, tehát ¾-es ütemjelzésű; nemcsak osztrák területeken, hanem Bajorországban is dívott, régebben < vissza

pastorale ol – a. m. pásztordarab, pásztorjáték, falusi hangulat, idill; legnagyobb szerepet mint pasztorális opera s mint falusi miliőbe plántált szerelmi jelenet Franciaországban játszott a XVII-XVII. században. (Zenei Lexikon) < vissza

pásztorjáték idilli tárgyú színmű, személyei főleg pásztorok. A renaissance idején jött szokásba drámai eclógákat költeni népnyelven. Rokon a pásztorjátékkal a mitológiai és az allegóriai játék.

Mitológiai játékot először Poliziano, a híres humanista költött 18 éves korában /Orfeo, 400 sornyi, 1472-ből/. Tartalmi és alaki szempontból művészi színvonalra Tasso emelte /Amnita, 1573/. Világraszóló mintául Guarino-nak Pastor fido-ja /1590/ szerepelt. Franciaországban a XVII. század első felében divatozott.

Nálunk Zrínyinek vannak a pásztorjátékra emlékeztető idilljei. Az olasz pásztorjátékokat Csokonai fordította. – Révai Lexikon 15. kötet 238. oldal – 1922. < vissza