A III. Szimfónia elemzéséhez tartozó diavetítés anyaga a letöltés gombra kattintva menthető a számítógépre. A „Harmadik_szimfonia.rar” fájl tartalmának kicsomagolása után, a bemutató a PowerPoint program segítségével tekinthető, hallgatható meg.

 



III. EROICA szimfónia, Esz-dúr, opus 55.

 

Elemzés előtti ismeretek (eroica)

 

Beethoven ezt a szimfóniát az 1803-1804. években írta. Az eredeti kotta első lapjára, felülre a Bonaparte nevet, alulra pedig saját nevét írta. Feltehetően nagy hadvezérnek és államférfinak tartotta, ám amikor megtudta, hogy Napóleont, Bonaparte (1769-1821), 1804. május 18.-án császárrá koronázták, új címet adott a szimfóniának: Szimfónia Eroica.

 

A Zenei Lexikon az Eroica szónál a következőket írja: „Simfonia Eroica composta per festeggiare il sovvenire di un grand Uomo – Hősi szimfónia egy nagy ember emlékének megünneplésére.” – Beethoven III. szimfóniája.

Mit jelent maga a szó, eroica?  – ol – hősi, hősiesen; zene – hősi pátosszal (adandó elő).

 

Minden kommentár nélkül idézem a Zenei Lexikon Beethoven életrajzában előforduló mondatot: „Beethoven az élet útjainak nem az a meggyőződéses vagy önmegadó vándora, aki – mint Bach vagy Mozart – az elébe szabott mindennapi hivatás munkájában oldja meg a problémák óriását és oszlatja szét (anélkül, hogy látná) a magány roppant árnyékát. Beethoven „látott” és hősiesen küzdött; ezért valóban az volt, aminek a köztudat tisztelte: hérosz.”

 

Beethoven a művet pártfogójának, Lobkowitz hercegnek ajánlotta, míg az első nyilvános bemutatója 1805. április 7.-én történt, Franz Clement vezényletével.

Ez a szimfónia alkotói korszakának második – úgy is mondhatjuk: kiteljesedő – szakaszában keletkezett.

 

Beethoven – szimfóniái közül – ezt tartotta a legjobbnak. Minőségi ugrás munkásságában. Az első költői tartalmú zenemű. Harminchárom éves ekkor. Egy alkalommal, 1802-ben így nyilatkozott meg: „Nem vagyok megelégedve eddigi műveimmel. Mától új útra térek.”

        

Mit mondott Rossini, Gioachino Antonio (1792–1868), amikor Bécsben, 1822-ben meghallgatta a szimfóniát? – Egyetlen szót mondott: „Bámulatos!”

Nem árt tudni azt is, amit Beethoven mondott egy alkalommal: ”Fáradt közönség elébe nem való!” Ma különösen próbára teszi a hallgató figyelmét. Időtartama általában 60 perc. /Függ a karmester tempóvételétől is!)

 

A III. szimfónia Beethoven legnagyobb jelentőségű remekműve. A zeneművészet történetében olyan, mint Michalengeló Dávid-szobra (1504), a szobrászművészetben. A szimfóniával új lap, új fejezet kezdődik a zenetörténetben.

Az I. tétel elemzése.

 

A tétel műformája: szonátaforma.

A tétel tempójelzése: Allegro con brio, ütemjelzése: 3/4

 

I. Expozíció

 

Az expozíció a teljes zenekaron felhangzó két váratlanul felcsattanó akkord-ütéssel kezdődik.

Az első téma két részből áll.

a/ Az első rész gordonkákon hangzik, nem tekinthető befejezett dallamnak, ez a tétel főtémája.

b/ A második rész a hegedűkön hangzik, nem szerves folytatása az első rész dallamának. 

 

Újra elindul a főtéma, motívumszövés követi, és rövid átvezetés után ismét a főtéma jelenik meg a teljes zenekaron, de ezúttal is elmarad a „kiteljesedés”.

 

Újabb átvezető részben Á (témának is beillik!) halljuk az úgynevezett „dolce-motívumot”, négyszer ismétlődik, melyhez a gyors ritmusú „hegedű-figurációk” csatlakoznak, majd „uniszónó-menetekkel” lezárásra kerül ez a rész. ( dolce)

 

A szonátaforma szabályai szerint a második téma következne. Szabolcsi Bence zenetudósunk szerint nem igazi második témáról van szó, csupán „elégikus utóhang” -ról, ami ismétlődik; szintén befejezetlenséget, lezáratlanságot érzünk.

 

Átvezető rész után, a főtéma ritmikai variánsa következik, ami lezárásra kerül, majd hat disszonáns akkord-ütés hangzik el a zenekaron.

 

A zárótéma fájdalmat kifejező muzsika – a hegedűk és a fuvolák játsszák –, melyhez lezáró rész tartozik, és az elhangzó négy zenekari akkord most már az expozíció lezárását is jelenti.

 

Miután már jól megismertük az expozíció anyagát (többször is meghallgattuk az egyes zenei részeket), folyamatos hallgatása során figyeljünk fel a következőkre:

§        A zenei szerkezet nem felel meg a formatan előírásainak.

§        A zenei alapgondolat nem fejlődik témává.

§        Nincs igazi második téma, nincs határozott záró téma.

§        Az expozícióban elkezdődik valami, de nem fejeződik be.

 

Észrevétel: Bár Beethoven előírta az expozíció bemutató sorának ismétlését, a mai előadói gyakorlat eltekint tőle. Ennek több oka van, melyet most nem volna célszerű tárgyalni.

 

II. Kidolgozás

 

A kidolgozás négy zenei tömbre oszlik, ezeket Lorenz, A.O. (1868-1939) német zenetudós elnevezése alapján A, B, C- és D betűkkel jelölik.

 

„A” tömb tartalma:

A dolce-motívumok ismétléseivel kezdődik, melyhez egy hét hangból álló, felfele törő, „ellentpont-motívum” társul.

Majd a vonósokon halljuk a főtéma moll variánsát, (az ismétlés a basszusban komor hangszínben történik), melyhez felülről lefele haladó gyorsmozgású „hegedű-figuráció”, társul, amit lezárás követ.

 

” B” tömb tartalma:

Szintén a dolce-motívum ismétléseivel kezdődik, ahol egy szaggatott ritmusú ellentéma is megjelenik. A zene egyre energikusabb lesz, a dinamika erősödik, a feszültség nő; erők egymásnak feszülését érezzük, melynek végén már csak akkord-tömegek vannak jelen. A kidolgozási rész neve: energikus szakasz.

A szakasz végén a zene elviselhetetlenné válik, mert disszonáns csúcspontra fejlődik, melynek feloldása a C/ tömb elején következik be.

 

„C” tömb tartalma:

A feloldás a második téma, mely rögtön ismétlésre kerül. A formatani előírások ellenére, itt a kidolgozási részben hangzik el, rendkívül bensőséges, érzelmes dallam, a főtéma igazi társa, később már csak a kódában halljuk.

A folytatásban a főtéma basszus-variációi következnek.

Ezután újra a második téma hangzik el, s annak motívumszövései.

 

„D”  tömb tartalma:

A főtéma gazdag hangszerelésben jelenik meg, többször ismétlődik. Nemsokára elérjük a kidolgozás csúcspontját (Ez nem azonos a tétel csúcspontjával!), majd téma-fogyasztás történik, – a zenekar elcsendesül, már csak a hegedűk vannak jelen, pianissimóban, amikor a kürtön váratlanul felhangzik a főtéma, majd egy zenekari forte zárja be a „D” tömböt, egyben a kidolgozási részt.

 

 

III. Reexpozíció

 

A „D” tömb végén megszólaló kürt „bejelenti”: következik a reexpoziciós rész. Zenekari forte után az első téma hangzik el. A folytatásban a főtéma elnyeri kerek, lezárt változatát. Előbb a kürtön, majd a fuvolán halljuk megszólalni, de úgy érezzük, még mindig nem a végleges, nem a befejező változat hangzott el.

 

Ezt követően megismétlésre kerül az expozícióban már megismert zenei anyag, kissé rövidítve. A különbséget a folyamatábrán láthatjuk. Lásd 7-es számú dia!

 

 

IV. Kóda

A kóda két részre tagolható.

 

1. Előkészítő szakasz

A főtéma ismétléseivel indul. Halljuk pianó- és forte hangerőben is.

A folytatásban, a pianóban hullámzó főtémához ellentéma-figuráció társul, melyet a második téma és ismétlése követ. Majd az ellentéma-figuráció bukkan elő egy pillanatra, ám rögtön fogyasztásra kerül.

Ezt követően a főtémát halljuk (dallama az időben nyújtott!).

 

2. Lezáró szakasz

A főtéma elnyeri kerek, lezárt, most már kiteljesedett dallamát (először a kürtön, majd fúvósokkal megerősítve), de még mindig úgy érezzük: nem a végleges változatról van szó. A főtémához ezúttal felfele haladó hegedű-figuráció csatlakozik, kétszer ismétlődik.

Ezt követően újra a főtéma ismétléseit halljuk, közben a dinamika fokozatosan felerősödik, a zenekari hangzás egyre teltebb, amikor újra elhangzik a főtéma, ami egyben a tétel csúcspontja.

Ez a változat a főtéma igazi, a végleges, a befejező változata, erőt sugároz; teljes fényében ragyog. A tétel minden zenei történése itt jut révbe, megoldásra, megnyugvásra, ami egyben válasz a tétel elején elhangzó főtéma dallamára.

Ezt követően a lezáró rész ugyanúgy fejeződik be, mint ahogyan a tétel indult: két zenekari akkorddal.

 

 

II. tétel

 

A tétel műformája: szabad szonátaforma.

A tétel tempójelzése: Marcia funebre (Gyászinduló), Adagio assai, c-moll,

Ütemjelzése: 2/4

 

A tétel valójában öt szakaszra tagolható. 

Az elemzés szakaszonként történik.

Az első                                   - az expozició.

 

A második és a harmadik       - a kidolgozás.

 

A negyedik                             - a reexpozicíó.

 

Az ötödik                               - a kóda.

 

 

Expozíció /első szakasz/

 

A tétel főtémája egy gyászinduló, mely két változatban, két minőségben hangzik el, dallamuk sem egyforma.

Az első szakaszban a gyászinduló-1 ( Gy-1 )a vonósokon szólal meg, mely a folytatásban a fúvósokon ismétlésre kerül. Ezt követően a Gy-1 utótagjának dallama hangzik el, új dallamformálással.

Majd átvezető részben a gordonkák gyászbeszédét halljuk, amit a Gy-1 moll variánsa követ. Ismét a gyászinduló utótagjának dallamát halljuk, majd ismét a moll variánst, és lezárásként az epilógust.

 

 

Kidolgozás

(A kidolgozás két szakaszra oszlik, de itt most a második és harmadik szakasz elnevezést használom, ahogy előbbiekben írtam.)

 

Második szakasz. Először a gyászinduló világosabb színezetű, a fájdalmat, a gyászt kevésbé éreztető változatát halljuk, ez a gyászinduló-2 ( Gy-2 ), amit zenekari forte, és a dobok gyászbeszéde szakít meg. A folytatásban újra az elhangzott dallamot halljuk, amit zenekari forte követ, és egy rövid átvezető rész zár le.

 

A Gy-1 c-moll hangnemben, míg a Gy-2 C-dúr hangnemben hangzik; utóbbi tehát kevésbé érezteti a fájdalmat, a gyászt, mint a moll hangnem. (A korabeli zeneművészet a c-moll hangnemet gyászosnak, a g-moll hangnemet metszően tragikusnak tartották. /Utóbbi hangnemben Mozart két szimfóniát is írt./)

 

Harmadik szakasz. A Gy-1 dallamának elejével kezdődik, de nem fejeződik be. Ezt követi a gyászinduló utótagja melyhez ellentéma társul. E rövid harmadik szakaszt a téma és az ellentéma zenei feldolgozása uralja. A feldolgozás módja: fugato.

A szakasz végén a mélyvonósokon az úgynevezett „basszus-menet” hangzik el, és egy rövid átvezetés után kezdődik az újabb szakasz.

 

 

Reexpozíció /Ez a negyedik szakasz./

 

A Gy-1 elhangzásával kezdődik. Nem a teljes expozíció kerül megismétlésre, hanem annak lényege. A folyamatábrán vessük össze a sorokat. A hangzás teltebb, a motívumszövések összetettebbek, művészibbek; összességében rendkívül szuggesztív ez a zene.

 

 

Kóda (ötödik szakasz)

 

Előkészítő zenei szakasz vezeti be a Gy-2 szabad változatát, majd a gyászinduló utótagjának motívuma készíti elő a kóda lezárását.

A Gy-1 újra elindul, de dallama többször is meg-megszakadva jut el a befejezésig (Olyan, mint a fájdalomtól el- elcsukló beszéd, zokogás). Végül, mint egy utolsó fájdalmas sóhajtás, a teljes zenekar zárja be az ötödik szakasz, illetve a tétel végét.

 

 

III. tétel

 

A tétel formája: Scherzo

A tétel tempójelzése: Allegro vivace, ütemjelzése: 3/4

 

A./ A scherzo témája két rövid zenei részből áll.

Az első a hegedűkön hangzó mormolás, nem más, mint a bevezetés.

A mormolás népies táncba torkollik, ami a téma második részének felel meg.

A scherzo–téma, elhangzása után, rögtön ismétlődik. A folytatásban új dallam, illetve téma nem hangzik el.

A scherzo muzsikája e téma, illetve motívumainak feldolgozásából áll. Jellemzője: tréfás, derűs jókedvre hangoló, ugyanakkor energikus muzsika.

 

B./ A középső rész a trió. Lírai hangvételű és a kürtökön hangzik fel. Egyetlen dallamból áll. A feldolgozás hasonló, mint a scherzóban.

 

A./ A scherzo harmadik részében visszatér a scherzo–téma. Ugyanezt halljuk, mint az első részben, de rövidített változatban, melyet  rövid kóda zár le.

 

 

IV. tétel

 

A tétel zenei formája: nem lehet meghatározni, mert nincs benne első, második, illetve zárótéma, hanem egyetlen táncos ritmusú dallamra és annak basszusára épül. Jelölések: fődallam – D; basszus dallam – B.

A műformát – ha mégis meg kell fogalmazni – így lehet szavakba foglalni: „szabad építkezésű páros variációk”, írja Bartha Dénes Beethoven kilenc szimfóniája című könyvében.

 

A tétel tempójelzése: Allegro molto, ütemjelzése: 2/4

A tétel zenei anyaga: a fődallam és főként a basszus-dallam variációs feldolgozásaiból áll.

 

A tétel rövid bevezető zenéje dallamtalan, viszont igen energikus, egyben teátrális. A bevezetés után a mélyvonósokon pengetve hangzik el a basszus-dallam (itt halljuk a legtisztábban!), mely rögtön megismétlésre kerül, majd rövid lezárás közben és végén forte akkordok hangzanak el.

 

Ezután máris a basszus-dallam első variációját halljuk, hegedűkön felhangzó ellenpontozással; ez a rövid kis szakasz ismétlésre kerül, majd a már ismert lezárás következik.

        

Ezután a basszus-dallam újabb, második variációja következik, melyhez szintén ellenpont járul; ez a szakasz is rövid, rögtön ismétlésre kerül. Az ismétlés után jön a jól ismert lezárás.

Figyeljünk fel arra is, hogy a lezárások – hangzásban, ritmikában – mennyire illeszkednek, kapcsolódnak a témához, illetve variációkhoz!

 

A folytatásban először hangzik el a kissé táncos ritmusú fődallam, mely rögtön megismétlésre kerül, egyúttal kiteljesedik a teljes zenekaron, majd a lezárás következik.

 

Átvezető zenei rész után, érkezünk a basszus-dallam ellenpontozott, harmadik variációjához, ez fugató feldolgozású; ezt követően a fődallam szabad variációja következik, kétszer.

 

Újabb átvezetés után, a basszus-dallam egy másik, fülünknek ismerős, verbunkos muzsikát és ritmust idéző variációja következik, – elhangzása után lezárásra kerül.

 

A folytatásban fuvolán a fődallamot halljuk, utána motivikus anyagot; majd a basszus-dallam tükörképe hangzik el (ez az ötödik variációja), melyhez gyors hegedűfutamok ellenpontot adnak.

Nemsokára csatlakozik hozzá a fődallam variánsa. A feldolgozás módja: kettősfúga. A zenei szövet egyre gazdagodik, a dinamika csúcspontra fejlődik, s egy hosszan kitartott fermáta figyelmeztet a szakasz végére.

 

Ezután a fődallam méltóságteljesen lassú, lírai hangvételű variációja következik. Ez a feldolgozás rendkívül bensőséges, érzelmes, mely a vonósokon – gazdagabb hangszereléssel – megismétlődik, majd a fődallam egy újabb variációja következik, mely ritmikájában különbözik előzőektől, ismétlődik.

 

A folytatásban Beethoven a fődallamot a teljes zenekaron szólaltatja meg, és a kürtök diadalmas zengésével a tétel csúcspontjára, és a himnusz rangjára emeli.

 

Ezután motívikus anyag következik, a zenekar elcsendesedik, az oboán és a hegedűkön új motívum jelenik meg, később a hangzás fokozatosan felerősödik, s a zene disszonáns csúcspontra jut.

 

Ezt követően a hegedűk-fúvósok csendes párbeszédét halljuk, mely valójában a tétel lezárását készíti elő, a hangerő fokozatosan elcsendesedik, már alig halljuk, amikor teljes erővel elkezdődnek a lezáró zenekari akkordok.

 

S z a v a k b a n

 

A szimfónia mondanivalója valójában túlmutat az egyes emberi nagyságon, nem „egy ember” életéről szól, nem „egy embernek” állít emléket, hanem az egyed felett álló egyetemes gondolatokat közvetíti a hallgató számára, s ez minden tételre igaz.

Gondoljunk arra is, hogy a szimfónia tételei önálló karakterűek, tehát eltérő, különböző jellegű muzsikát jelent, ami összeegyeztethetetlen „egy ember” személyiségével. Fontos, hogy figyeljünk a tétel megnevezéseire, pl. I. tétel: Allegro con brio; II. tétel: Marcia funebre, stb.

 

A „mindenkori” küzdő emberről, a mindenkor élő emberről, s embernek szól ez a zene. Arról a küzdő emberről, akinek számára az etika és a saját lelkiismerete egyaránt azt parancsolja, hogy embertársai javát, a szabadság, a demokrácia, a haladás ügyét – nem sorolom tovább – szolgálja minden cselekedete.

   

Mindnyájan tudjuk, hogy vannak olyan művészeti alkotások, amelyek ellenállnak az idő múlásának, értékük nem halványul a múló időben, az örök jelenben léteznek, a mindenkor élő emberhez szólnak.

 

Mi most elégedjünk meg az eroica szó jelentésével: hősi szimfónia, „… a hősiesség, a hősi magatartás himnusza” – írja Bartha Dénes professzor.

 

A zenekritikusok az I. és a II. tétel zenei hangulatának jellemzésére, érzékeltetésére Michalengelo két szobrát is megnevezték.

Az I. tétel: Dávid, a bibliai hős, aki legyőzte Góliátot; a II. tétel: Pieta.

 

(pieta – olasz szó, jelentése: fájdalom – így nevezik a szobrászművészetben a keresztről levett Jézus Krisztust ölében tartó és Szűz Mária fájdalmát kifejező alkotást. Michelangelo három ilyen szoborkompozíciót alkotott.)

 

 

I. tétel  ( Dávid)

 

A tétel a küzdő emberről – homo luctator –, a hősiességről, a hősi magatartásról szól; a küzdeni tudásról, az emberi akaraterőről, a kiváló helytállásról. Szól az élet igaz értékeinek győzelemre jutásáról, a tétel végén, a kódában. Alapvetően mégis arról, hogy az életben mindenért meg kell küzdeni: az igazságért, a szabadságért, a demokráciáért, az emberi jogok érvényesüléséért, a boldogulásért, s talán még a boldogságért is. Küzdeni kellett Beethoven idejében, s küzdeni kell ma is. Sokan vallják: az élet küzdelem. A zenében kifejezésre jutó „küzdő ember” legjobban a kidolgozási részben van jelen.  

        

Biztosan állíthatjuk: a zene tartalma, mondanivalója, születése pillanatában éppúgy, mint napjainkban, ugyanúgy aktuális, ugyanúgy igaz ma is. Ezért nem halványul értéke a múló időben, s a ma emberéhez ugyanúgy szól, mint kétszáz évvel ezelőtt.

 

A küzdő embert sokszor éri csalódás, kudarc, meg nem értés; mégis minden megpróbáltatást vállal a nemes cél, az igaz ügy érdekében; nem téríti el semmilyen akadály. Ez is benne van az első tétel muzsikájában, mondanivalójában.

 

Mit jelent a tétel végén elhangzó főtéma megerősítő válasza, változata? Az expozícióban először elhangzó első téma dallama – nevezzük most első változatnak! –, a befejezésekor lefele halad; reménytelen, pesszimista hangulatot sugároz.

 

A kódában szereplő ugyanezen dallam, főtéma – nevezzük megerősítő változatnak! –, csupán egyetlen hang megváltozása miatt bár, de új értelmet nyer. Ez a dallam csupa erő; bizakodó, optimista hangulatot sugároz. Azt hirdeti: az emberi küzdelemnek, erőfeszítéseknek mindig van értelme, eredménye. A küzdő ember végül elnyeri embertársai tiszteletét, megbecsülését.

Lásd még 11. sz. dia!

 

 

A második tétel  ( pieta )

 

Zenei tartalma: lassú, ünnepélyes gyászinduló. A gyász, a fájdalom érzéseiről szól. Feltehető a kérdés: Létezhet-e olyan ember, akit ne érintett volna a gyász, a fájdalom érzése, közeli vagy szeretett embertársa elvesztése nyomán? Egyetlen választ adhatunk: Nem!

 

A zenetudomány képviselői ma sem tudják egyértelműen megállapítani, hogy kinek a halála ihlette Beethovent e megrendítő hatású gyászzene írására. A komponálás idején Napóleon élő személy volt, személye szóba sem jöhetett. Mint tudjuk 1817-ben hunyt el Szt. Ilona szigeten, hét évi fogság után.

 

A halál közös emberi sors, a földi élet végét jelenti. A test megsemmisül, mert törvény, de valami megmarad. Mi, a mát élő emberek azt valljuk: Egyetlen ember élete sem szűnik meg utolsó napjával, életének értékei tovább élnek, túlmutatnak az elmúlás dátumán.  

 

Valami új kezdődik, attól függően, hogy ki mennyit tett, tehetett érte.

István király uralkodásának tetteit, mint tudjuk, ezer év után is idézik.

Napóleon a történelem és a hadtudomány nagyjai között él tovább.

Beethoven a klasszikus zene koronázatlan fejedelme volt, s marad..

És amit kivívtak, egy élet heroikus küzdelmei során, azok ma is hatnak, jelen vannak, s nemcsak a megemlékezések évfordulóin.

 

Az elemzés során említettem, hogy a gyászinduló-1 – Gy1 – a gyász, a fájdalom érzéseiről szól, míg a gyászinduló-2 – Gy2 – a fájdalomból erőt merítő, felemelő érzéseket közvetít; növeli elszántságunkat az élet küzdelmeihez.

 

Szabolcsi Bence zenetudósunk írta erről a tételről, helyesebben a zene mondanivalójáról, üzenetéről: „…ez a tömör gyász is csupa élet és erő. Így csak az sirat, aki nagyon érzi az élet izét, aki erősebbnek tudja magát a halálnál.”

S talán szól még valamiről, amit úgy hívunk: megdicsőülés.  

 

 

Harmadik tétel    

 

Beethoven már a II. szimfóniájában scherzo elnevezést használt, határozottan elvetette a menüettnek táncot idéző hangulatát, melyet nem tartott méltónak  a klasszikus szimfónia épületébe.

Számára a scherzo a gondtalan jókedv, a tréfa, a derű, a szellemesség, emberi lényünkhöz közelebb álló, mint pusztán maga a tánc.

 

Voltak, akik azt javasolták, hogy a szimfóniából csak az I. és a II. tételt kell játszani. Voltak, akik azt javasolták, hogy fel kell cserélni a III. és II. tételt, mivel a scherzo hangulata nem illeszthető esztétikailag a gyász hangulatához.

 

Beethoven nem így gondolkodott, és a gyász hangjai után scherzót illesztett a szimfónia épületébe. Miért? Nem tudhatjuk bizonyosan.

Én így vélekedek: emberek vagyunk, egyformán ér bennünket öröm és bánat. A költő is így vall e kérdésben: „Mindig szép az élet, ha simogat, ha sújt./Ma véresre korbácsol, de holnap tán balzsamot nyújt.”

A kor filozófusa is hasonlóképpen gondolkodott, amikor azt fejtegette, hogy a gyászban is mértéket kell tartani, mert a túlzott bánat az élet ellen fordul, s nem természetes.

 

Ma már teljes mértékben elfogadott a vélekedés, hogy a gyász hangulatát felváltó scherzo igenis alkalmazható a szimfónia épületében. Az ellentmondás látszólagos, s megfér egymás mellett a gyász hangulatát követő szellemes tréfa, jókedv, mert hozzátartozik az élet realitásaihoz.

 

 

Negyedik tétel

 

Mint ahogy az opera „velencei korszakában” a nézőközönség elvárta az opera cselekményének „lieto fine” – szerencsés végkifejletét, a szimfónia-irodalomban is gyakorlattá vált, hogy a befejező tétel nem lehet drámai, zenében sem lehet az előző három hangavételével rokon, hanem valami más. Ez a valami pedig feloldása az előző háromnak, ma úgy mondanánk angolul: happy day.

 

Ez a negyedik tétel is jól példázza az előzőekben írtakat, mert alkalmazkodik a kor művészeti elveihez, alkalmazkodik a szimfónia szerkesztési-, tartalmi követelményeihez. Nem hordoz súlyos mondanivalót, hanem problémáktól mentesen fejezi be a szimfóniát.

 

Többen úgy értelmezik, hogy ebben a tételben Prométheusz, a mitológiai hős került megzenésítésre. Beethoven 1801-ben komponálta a Prométheus teremtményei c. balettet, melyet „hősi allegórikus balett-nek” nevezett. (Allegória).

 

Bekker, Paul (1882-1937) német zeneíró és kritikus úgy vélte, hogy Beethoven szemében a fáklyavivő Prométheus is hős /hérosz/; a világosság, a művelődés, a felvilágosodás hőse. Egészen bizonyosra vehető, hogy Beethoven közel érezte egyéniségéhez, muzsikájának mondanivalójához a mitológiai „hőst”, Prométheuszt.     

 

 

prometheus  gör - a.m. előrelátó, gondoskodó

 

A görög mitológiában szereplő személy, aki az emberi nem boldogítására lelopja a tüzet az Olymposról, ezért Zeus megbünteti; a Kaukázushoz láncoltatja, ahol egy keselyű folyvást tépdesi újra meg újra kinövő máját.

 

Aischylos görög drámaíró háromrészes trilógiát írt, melynek első része, a Leláncolt Prometheus maradt fenn, melyben az emberiség nagy jótevőjének, a kultúra hős mártírjának rajzolja.

A képzőművészet főleg bűnhődését és megszabadulását szerette ábrázolni.

A mitológiai történet részletesebb és más tartalmak is vannak; itt most a lényeget próbáltam megadni.

                            (Révai Lexikon, XV. Kötet, 714. oldal, 1922.)  

 

Tárgymutató

 

Itt és most indokoltnak tartottam az eroica szó jelentésének kibontását, ahogy azt az Idegen Szavak Szótárában, a Zenei és az Esztétikai Lexikonban olvashatjuk.

 

 

allegória gör-lat – az irodalmi kifejezéstől eltekintünk: műv: erkölcsi eszmének, elvont fogalomnak megszemélyesítése, érzékelhető képben való ábrázolása

 < vissza

 

dolce  ol – lágyan, gyengéden < vissza

 

eroica  ol – hősi, hősiesen; zene – hősi pátosszal (adandó elő) < vissza

 

eroico ol – a.m. hősi, hősiesen; hősi pátosszal (adandó elő)

 

heroikus gör-lat – hősies, bátor

 

hérosz gör-lat – 1./ a görög mitológiában: félisten; 2./ hős

 

heroikusság (gör hérosz: „hős”): esztétikai minőség; a fenség egyik megnyilvánulási formája, amely valamilyen különleges erkölcsi vagy fizikai erőkifejtést, hősiességet, állhatatosságot, önfeláldozást igénylő emberi tettben ölt testet.

 

A kategória értelmezése ellentmondásos: formális felfogásban negatív, társadalomellenes cselekedeteket is nevezhetnek heroikusnak. Természetesen a történelmi fejlődés, a haladás irányába mutató cselekedetek minősíthetők elsősorban heroikusnak.

 

Mivel a heroikus tettek gyakran önfeláldozást követelnek, a pozitív heroikusság gyakran összefonódik a tragikummal. A hősi tettek tragikumának azonban mindig optimista színezete van, mert a hős bukását igazolja annak az ügynek a győzelme, amiért életét áldozta.

 

A heroikus tettek művészi, irodalmi, képzőművészeti ábrázolásának problematikája a pozitív hős ábrázolásának mikéntjével kapcsolatos: lényege az árnyalt, valószerű, romantikus túlzásoktól mentes felfogás érvényesítése.

 

A   zenében  a különösen az emelkedett, dinamikus, uralkodó jellegű zenei témát nevezik heroikusnak.

 

Szigeti József okfejtése szerint: „…a tragikus hős mindig a legnehezebb konfliktusok útján, a tragikum szelétől érintve halad a győzelem vagy a bukás felé, de akár győz, akár elbukik, mindenképpen dicsőség ragyogja körül alakját.”

 

Az itt látható kördiagram szektoraiban Szigeti József (1921 – filozófus, esztéta,

a

 következőképpen helyezi el az esztétikai minőségeket:
 

 

 

 

A fenség szót, illetve fogalmat Arisztotelész még nem használta, a középkorban figyelmen kívül hagyták, míg a felvilágosodás gondolkodói érdeklődéssel kutatták.

 

 

Néhány véleményt idézek.

 

Pszeudo-Longinosz önálló művet szentelt a szó elemzésének. Szerinte a fenség a szépség legmagasabb rendű fajtája, melynek fő forrása a nemes emberi szenvedély, a lelki nagyság; hatásának lényege pedig a hirtelen és közvetlen lenyűgöző erő, amely ellenállhatatlanul magával ragadja a befogadót.

 

Gerard meghatározása szerint a fenség leglényegesebb vonása a mindennapiság megszokott arányait messze meghaladó nagyság és az egyszerűség.

 

Kant: a fenség az a nagyság, ami az emberi képzelet határait meghaladja.

 

Hegel: fenség a vallásos-szakrális művészet uralkodó kategóriája, szemben a szépségközpontú antik művészettel.

 

Az idézett vélemények alapján, és az ábrára tekintve, láthatjuk, hogy a heroikus esztétikai minőség számos ponton kapcsolódik a mellette elhelyezkedő esztétikai minőségekhez: tragikus, dicső; fenséges, emelkedett.

 

szuggesztív ang(<lat) 1. sugalló, ösztönző 2. kényszerítő, ellenállhatatlan hatású, elhitető erejű < vissza

 

Mindezek a kérdések bővebben az Esztétikai Lexikonban olvashatók, tanulmányozhatók.