Ne kerüljük meg ezeket az ismereteket, mert
valahol nagyon fontos!
Egy kis formatan
|
A |
művészetek
világában gyakran felmerül forma és tartalom viszonya. E szavakkal kezdem. Mi a forma?
Latin szó, jelentése: alak, idom. Általános és formális értelemben:
valamely jelenség alkatelemei között fennálló viszonyt jelölő filozófiai
fogalom, melynek ellentétes jelentésű kategória párja a tartalom.
A tartalom általános
értelemben valamely jelenség belső, lényegi mozzanata, amely meghatározza az
adott jelenség formáját s azzal dialektikus egységet alkot. A meghatározásokat
az Esztétikai Lexikonból idéztem; ígérem, hogy a továbbiakban egyszerűbb
leszek, ám szigorúan hozzá kell tennem, hogy művészetekről nem lehet beszélni
az esztétikai nyelv, illetve esztétikai ismeretek nélkül. Gyakorta fel kell
lapozni, utána kell nézni ismereteknek, tudnivalóknak.
Mielőtt
az egyes szimfóniák elemzésére kerülne sor, néhány alapfogalomról, és formatani
kérdésekről lesz szó.
Adódik
a kérdés: Mi a szimfónia?
A
szó görög eredetű, szünfoné, szünfonia = együtthangzás, összhang. A XIV.-XV.
századtól a symphonia (német szó) szót, többszólamú hangszeres darabok
jelölésére kezdik használni. 1750 körül a szimfónia formája átalakul, Haydn
keze alatt éri el négytételes formáját, s Beethoven művészetében emelkedik
tetőpontjára.
A szimfónia nagyzenekari mű.
Négy nagyobb egységből áll, ezek a tételek.
A
tételeket római számokkal jelölik. Az egyes tételek formája, tempója,
jellege eltérő:
A
továbbiakban az egyes tételek formájáról írok, részletesebben. A leírtakat
egy-egy példán keresztül is bemutatom.
Az I. tételről.
Ez
a legfontosabb! Felépítése, szerkezetét pontos szabályok írják elő. Sokszor
rövidebb-hosszabb lassú bevezetés előzi meg az első témát (introduktio), főleg
Haydnnál.
A
tétel formája: szonátaforma, mely hármas tagolású: Expozíció, Kidolgozás,
Reexpozició (Utóbbinál gyakran használatos a Visszatérés megnevezés.)
Expozíció
– Ebben a részben kerülnek bemutatásra a zenei témák: első téma, második téma,
harmadik vagy zárótéma.
o
első téma: határozott dallamvonalú és ritmusú, általában dúr
hangnemben levő dallam,
o
második téma: lágy hangzású,
érzelmes dallam, általában moll hangnemben levő dallam,
o
harmadik vagy zárótéma:
harmadik
témaként lezárja a témák bemutatását.
Előírt
szabály, hogy miután megtörtént a témák bemutatása, elhangzása (ez az expozíció
témákat bemutató sora), ugyanúgy ismétlésre kerüljön. Természetesen van
kivétel. A zeneszerző nem minden esetben írja elő az expozíció témákat bemutató
sorának ismétlését.
Itt és most!
– pár perc erejéig – kérem megtekinteni, elolvasni a Szemelvények között
szereplő: Szemiotika, 4. és 5. oldalán írtakat, alcím: Néhány szó a
jelek szerepéről.
Választott
példa: I.
szimfónia II tétel, mely kivételesen
szonátaforma.
1- Első téma
2 - Második
téma
Z - Zárótéma
Az expozíciót hallgatjuk! A tétel egyéb zenei részleteit a szimfónia
elemzésekor fogjuk megismerni! Most a témákat, a dallamokat jegyezzük meg jól!
A folyamatábrán látjuk, hogy ismétlésre kerül az expozíció témabemutató sora!
1 – első téma
fugato – a zenei téma fugato feldolgozású (gondoljuk
a kánonra!)
2 – második téma
2v – második téma variációs feldolgozása
2u – második téma utótagjának feldolgozása
Z - zárótéma
1-4 – ez a két hangból álló ún. kvart-motívum; az
első téma első két hangja
Az expozíció folyamatábrája tehát:
Kidolgozás – Ebben a részben az expozícióban bemutatott első
téma első két hangja, tehát az ún. „kvart-motivum” kerül ki-, illetve
feldolgozásra, természetesen a zene nyelvén. Hogyan történik itt a kidolgozás?
Nem hallunk mást, mint a kvart-motívum ismétléseit, melyhez lüktető ritmust ad
Beethoven, jelölése: - - - - -s ami később az üstdobokon folytatódik,
jelölése: ü ü ü ü. A kidolgozás végén zenei csúcspontra jut a zene, jelölése:
csp. Egyéb jelölés: < erősítés; > halkítás.
Reexpozició
– Ebben a részben megismétlésre kerülnek az expozícióban bemutatott zenei
témák, amihez általában lezáró rész, a kóda csatlakozik.
További jelölések: l –ep = első témához epilógus
tartozik,
lm -L = az első téma motivikája lezárásra
kerül,
kü 4 = kürtön halljuk a
kvart-motívumot, négyszer.
A világ zenetudósai kétszáz
éve vallják, hogy zenében a szonátaforma a legjobb eszmei-érzelmi
kifejezésmód!!!
A szonátaforma felépítését, szerkezetét vázlatosan is bemutatom:
Expozíció:
1 2 3 - az expozíció téma bemutató sora
1
2 3 - a téma bemutató sorának megismétlése ismétlése (olykor el is marad!)
Kidolgozás:
1
Reexpozició:
1 2 3 + kóda
- összefoglalja és bezárja a tételt
Folyamatában hallgatjuk a
tételt! Cél a témák felismerése,
a kidolgozás megfigyelése! Segítenek
az időpontok.
A
tétel folyamatábrája a következő:
Expozíció:
Kidolgozás:
Reexpozíció:
A II. TÉTEL
Ez
a szerkezet ősrégi, egyúttal modern is. Először a görögök használták a
retorikában, ahol a beszéd felépítése, szerkezete: Bevezető rész, Fő rész, és
Befejező részre oszlott. Használjuk ma is; a tagolás viszont hat részre
osztott, valójában mégis háromra.
Egy
általános iskolai dolgozatban, ahol a bevezető 6 mondat, a tárgyalás 25 mondat
és a befejezés 5 mondat, akkor a mondatok száma összesen: 36 mondat. Egy
novella állhat 1 000, egy regény akár 100 000 vagy még több
mondatból.
Említettem,
hogy a zenei téma „egy dallamnak” felel meg. Azt is említettem, hogy a dallam
zenei mondatnak is nevezhető, s még szebb kifejezéssel élve: zenei gondolatnak
is bátran hívható.
Gondoljuk
el: ha egy tétel zenéje mondjuk 36 dallamból állna, képesek volnánk-e azokat
megjegyezni? Ez lehetetlenség. A zenei nyelv ezt nem teszi lehetővé. Ezért van
az, hogy valójában mindössze két zenei dallam, két
zenei gondolat fejezi ki a mondanivalót, a tartalmat, amiről a zene szól.
Haydn egy témából is írt szimfóniát! (A záró téma nem hordoz jelentősebb
mondanivalót!)
Eljutottam
a tartalom szóhoz. Mint azt már
írtam, forma és tartalom nem létezik egymástól függetlenül. A kapcsolat olyan
erős, mint két alkotóelemé egy ötvözetben, szétválaszthatatlan. S ez így igaz a
zenében is.
Még
egy hasonlattal próbálom megvilágítani forma és tartalom kapcsolatát.
Gondoljunk
az emberi csontvázra és a reá felépülő testre. A váz, a szerkezet mindig
ugyanaz /ez a forma/, de a hozzá kapcsolódó test /ez a tartalom/, mindig más és
más, amit úgy hívunk: ember, melyből nincs két egyforma az egész világon. A
hétköznapi filozofálás szintjén fogalmazva: a csontváz az „általános”; a test,
az egyes ember, az „egyedi.”
A
szonátaforma, mint zenei szerkezet biztosítja a zeneszerző számára annak tartalommal
való kitöltését. A tartalom, és annak minősége, kizárólag a zeneszerzőtől függ.
Itt is elmondható, hogy nincs két egyforma szonáta, két egyforma szimfónia;
nincs két egyforma végeredmény.
A II. tételről.
Ez
a lassú tétel. Ennél fogva a lírai jelleg kerül előtérbe. Érzelmekben gazdag
dallamok jellemzik. A forma is kötetlenebb és többféle:
a./
dalforma – felépítésének,
szerkezetének betűsémája: A B A
b./
románcforma – az előző dalforma
fejlettebb változata,
betűsémája
szintén A B A, ahol a fődallam közrefog egy ellentétes hangulatú dallamot.
c./
rondóforma – betűsémája: A B A C A D
– ahol a fődallam (A) ismétlődik, az ismétlések között ún. epizódok szólalnak
meg (BCD). Lásd bővebben a IV. tételnél!
d./
variációs forma – Főleg Haydn
szimfóniáiban és kamarazenéjében. Egyetlen téma, egyetlen dallam uralja, ami
újra meg újra variációs feldolgozásban jelenik meg.(A variáció címszónál
hallgattuk meg Haydn Üstdob szimfóniájának II. tételét!)
Beethoven,
szimfóniái II. tételeiben nem alkalmazkodik a formai előírásokhoz, legtöbbször
a szonátaforma fele hajlik. Olykor vegyíti a szonátaformát a rondó-, illetve
variációs formával. Számára a formai előírásokat a zenei témák, motívumok
határozzák meg.
A választott példa V. szimfónia II. tétele, mely ún. „szabad
variációs” tétel. A tétel négy nagy tömbre tagolható, melyeket A, B, C, D
betűkkel jelölünk, s alapvetően két témából áll. Meghallgatjuk a témákat!
1– Első téma
2 – Második téma
A még nem ismert jelölések jelentése:
á = átvezetés, átvezető zenei anyag
fe = fermáta = hosszan kitartott zenei hangzás, megállás,
kj = közjáték, összekötő zenei anyag,
ak-fi = akkord-figurációk,
1-moll = első téma
moll hangnemben
Az „A” tömb zenei anyaga
A „B” tömb zenei anyaga
A „C” tömb zenei anyaga
A „D” tömb zenei anyaga
Folyamatában
hallgatjuk a tételt!
A- és B-tömb
C- és D-tömb
V. szimfónia II. tétel
A III. tételről.
Menüett/scherzo. Mérsékelten
gyors tempójú. A hagyományos szimfóniának ez a tétele a menüett elnevezést viselte, később felváltja a scherzo megjelölés.
A menüett, mint tudjuk társastánc volt.
A scherzo szó jelentése: tréfa. A menüettből fejlődött ki, átvette annak hármas felépítését.
Táncszerű karakteréhez a jókedv, a humor, a derű társul.
Formája: triós táncforma. A menüett és a trió önmagában
háromrészes dalforma, betűsémája: A B A. A fődallam egy közbevetett dallam után
megismétlésre kerül. [Ez a forma valamikor egy opera áriatípus volt,
ismétléskor a fődallamot koloratúrákkal ékesítve adták elő. (Ez volt a „da
capo” (DC) ária.]
Beethoven
elhagyta a menüett jelzést, sokszor még a scherzót is, csupán tempójelzést írt
elő, pl. Allegro, Presto.
Választott példa: I.
Szimfónia III. tétel. – Menuetto. Allegro molto e vivace, ¾
A menuetto témája: (fődallam, kétszer hangzik el)
A Trió témája:
(trió dallam)
A tétel „A”
részét hallgatjuk, vagyis a menuetto-t.
Eddigi ismereteink alapján figyeljük meg az elhangzott téma után elhangzó
motívumokkal történő játékot, ismételgetést, alkalmazást, ami a klasszikus zene
legfőbb stílusjegye, jellemzője. Figyeljük meg a ritmikával való játékot,
változatosságot.
Figyeljük meg, hogy ebben a rövid tételben mennyire jelen van a
klasszikus zenére jellemző négy szóból álló minősítés: félelmetes lendület.
A tétel „B”
részét, vagyis a triót hallgatjuk.
A tétel harmadik részét, vagyis a menuetto ismétlését
hallgatjuk.
A
három rész együtt adja a III. tételt.
Aki kedvet érez, folyamatában is meghallgathatja.
Ennek a szimfóniának egyedül ez a III. tétele az, amely a későbbi Beethoven-művek
oly jellegzetes egyéni nyelvezetét vetíti előre. Rendkívül merész volt azokban
az időkben, amikor keletkezett.
Most egyik szonátájának scherzo-tételét hallgatjuk meg, mely
szonátát Beethoven 1804-ben komponálta. Annak illusztrálására, hogy hogyan
hangzik a zongorán a scherzo, következik az Opus 31 No 3 szonáta II. tétele,
tempójelzése: Scherzo Allegretto vivace.
Sokak
szerint a „scherzók scherzója”: a VIII. szimfónia II. tétele. Aki kedvet
érez, itt is meghallgathatja, mindössze 3 perc. Beethoven legrövidebb
szimfónia-tétele. Tempójelzése: Allegretto scherzando.
Mindkét
példában fültanúi lehetünk, a Beethovennél jellegzetesnek mondható „napfoltkitöréseknek”
– értve alatta, hogy váratlanul erős forte akkord, olykor forte zenei szakasz
szól bele a zene folyamatába. (A barokk zenében ez elképzelhetetlen!)
Végül
hallgassuk meg a VII. szimfónia III. tétel, a Scherzo első fő, vagyis „A”
részét, tempójelzése: Presto, időtartama: 1.24 perc.
Ebben
a scherzóban, ebben a muzsikában a ritmus a domináns elem.
A IV. tételről.
Általában
gyors tempójú, de tartalmát tekintve súlytalan: keveset mondó, problémamentes
muzsika az I. tételhez viszonyítva. Zenei témái kevésbé hangsúlyozottak,
könnyedebbek. (Olaszoknál régen úgy hívták: lieto fine = szerencsés
végkifejlet, ma úgy mondanánk: happy day.) Szerepe fokozatosan felértékelődik,
Beethovennél rendkívül fontossá válik.
A
IV. tétel formája: általában rondó. A
rondó eredetileg – a XII. században – francia körtánc volt. Fejlődése végén,
mint zenei forma állandósul a szonáta IV. tételében. Ez jellemzi a szimfóniák, szonáták,
kamaraművek (trió, vonósnégyes, stb.) versenyművek utolsó tételét, általában.
„A
rondó lényege egy fő témának váltakozása különböző epizódokkal /couplet/,
sematikusan a b a c a d stb. (a = rondótéma; b, c, d
=epizódtémák)
Általában
a rondó „sorszerű”, játékosabb, kevésbé szerves formálása folytán hangulatában
is könnyedebb, mint a szonátaforma. Szereti a folyamatos, játékos, passzázsos
tematikát, a ritmika eleven pergését, a 4/8-os, 6/8-os ütemnemet, a gyors
/alllegro, presto/ tempót, a „vékony” kezelést, kevés szólamúságot, harmonikus
egyszerűséget és a frappáns, ötletes gondolatokat.” Zenei Lexikon – 248. oldal.
Négy
példát hallgatunk meg.
1./
A II. szimfónia 4. tételéből az expozíciót,
érzékeltetve a IV. tételre jellemző pergő, gyors tempót, a könnyedebb
hangvételű muzsikát, amit bármikor szívesen hallgat minden zenekedvelő. A
tétel műformája: rondó és szonátaforma keveréke.
(Bővebben és részletesen lásd a szimfónia elemzésekor!)
2./
Meghallgatjuk Beethoven: Opus 31. No 1 zongoraszonátájának III. tételét,
melynek tempóelőírása: Rondo Allegretto. – Ebben a rondó-tételben még
jobban érzékelhető mindaz, amit a Zenei Lexikonból idéztem.
A
tétel muzsikája rögtön a rondó-témával indul, s még háromszor hangzik el; a
harmadik alkalommal lassított tempóban.
Betűszkémával
jelölve:
3./ A IX. szimfónia IV. tételéből az örömóda variációit.
A IV. tétel nem mindig rondóforma, ezt bizonyítja a IX. szimfónia IV.
tétele, melynek műformája: szabad variációs tétel, tehát a műforma nem érvényesül tisztán, hanem Beethoven a saját
és a zene igényei szerint tölti meg a zenei formát tartalommal.
Mi most csupán részleteket hallgatunk meg. Az örömnóda dallamát
mindenki ismeri, ezért választottam ezt a tételt.
Először az örömóda zenekari variációit hallgatjuk meg. Az óda
dallama négyszer hangzik el, a negyedik a teljes zenekaron.
Majd az énekhang bevonásával elhangzó variációkat hallgatjuk meg.
Érdekes és különleges bevezetése van az elsőnek elhangzó
variációnak, mely indulószerű; egyszerűen fogalmazva: katonazene, erre utal a
nagydob is.
A másodiknak elhangzó variáció szabad építkezésű fugato; a teljes
zenekaron hangzik.
A harmadiknak elhangzó variációban pedig részt vesz a teljes kórus
és a zenekar.
4./ A IV. tétel
hangulatának, egyben a lendület érzékeltetésére, hallgassuk meg az Opus 31. No
3 zongoraszonáta IV. tételét. A szonáta a
Megjegyzés:
Formatani kérdésekről, a szükséges mértékben,
az egyes szimfóniák elemzésekor még lesz szó; bővebb magyarázatokat nem
tartottam célszerűnek közreadni.
Tartalom és forma kérdéseiről bővebben
olvashatunk az Esztétikai Lexikonban, formatani szakkönyvekben, ha valakit
behatóbban érdekel.
ÖSSZEFOGLALVA
A szimfónia
tételeinek jellemzői
A tempójelzésekről
A
zenében az egyes tételek tempóját olasz szavakkal határozzák meg. Ez azt jelenti,
hogy milyen gyorsan, illetve milyen lassan kell előadni a tételt. A tempó
szó jelentése: idő. A zenében a hangjegyek időtartamának abszolút
meghatározását jelenti. Egy német mechanikus, Mälzel, J. N. 1816-ban
megszerkeszti a metronómot, mely a nemzetközi gyakorlatban ma is
használatos, és a tempóegység beállításának eszköze.
A
tempóra vonatkozó leggyakoribb szavak:
Adagio – igen lassan
Adagio molto – nagyon
lassan
Andante – lépve, járva
Andantinó – lassacskán
Larghetto – kissé szélesen
(Andantinonál lassúbb)
Allegro – vidám, gyors (szó
szerint)
Allegro ma non troppo – nem
nagyon gyorsan
Allegro vivace – igen gyorsan
és élénken
Allegro con fuoco – tüzes
gyorsasággal
Presto – nagyon gyorsan,
sebesen
Presto possibile – a lehető
leggyorsabban, amilyen gyorsan csak lehet
Az
érdekesség kedvéért idézem Beethoven álláspontját, aki ebben a
kérdéskörben a következőket vetette fel, természetesen jóval megelőzve korát:
„Tempójelzéseink még a zene barbár korából valók – írja 1816-ban
Ignaz Moselnek. – Mi lehetne értelmetlenebb például az Allegro-nál, ami v i d á
m –at
jelent? Hol vagyunk mi legtöbbször ettől a jelentéstől, hányszor
fordul elő, hogy a darab épp az ellenkezőjét mondja, mint megjelölése!...
Nehezebben mondhatunk le a darab jellegére utaló szavakról, mert az időmérték,
az ütem inkább a darab t e s t e, ezek a megjelölések viszont magát a mű
szellemét érintik. Ami engem illet, már rég gondoltam rá, hogy felhagyok az
Allegro, Andante, Adagio, Presto értelmetlen megjelöléseivel. Mälzel metronómja
kitűnő alkalmat ad erre. Ünnepélyesen fogadom, hogy újabb műveimben soha többé nem használom őket.”
Szabolcsi Bence könyvéből, 258. oldal
Természetesen
használta, csupán megemlítem, hogy a IX. szimfónia IV. tétele nem áll egységes tempójelzés
alatt, egyes variációk előtt, más- és más tempójelzés szerepel.
Nagyon röviden érintem még az „agokika” fogalmát, mely
egyébként görög szó, agogé: vezetés; az élő előadásban használt
kisebb tempómódosítások és ingadozások jelzésére kialakult rendszer, melynek
alapját Hugo Riemann vetette meg, 1884-ben írt művével.
Agogikai változások nélkül nincs helyes zenei előadás. Helyes
alkalmazása stílusérzéket igényel a mű előadójától, s kizárólag tőle függ. (Retorikában
a szónoktól! – Egy előadó beszédtempója általában egyenletes; mégis, ha jó
előadó, és él az agogika »tudatos« tempóváltásaival, akkor: fontos
mondanivaló közlésekor lassítja, kevésbé fontos közölnivaló esetén, gyorsítja
beszédtempóját.)
A zeneművészetben az agogika alapszabálya, hogy crescendo vagy
dallami fejlődés, emelkedés többnyire gyorsítással, decrescendonál lassítással
jár, természetesen az általános tempón belül.
Az agogika gyakorlata fontos szerephez jut a romantika
idején, míg a gregorián, a polifon zene azt nem igényelte. (Zenei Lexikon
34. oldal)
Elöljáróban
ennyit tartottam fontosnak e témakörben ismertetni. Természetesen az elemzések
során még kitérek formatani kérdésekre, de már csak érintőlegesen. Akinek
többre van igénye, zenei szakkönyvekből tájékozódhat.
S
ha már a szakkönyveket említettem, mindenképpen ajánlom a könyvespolcra:
o
fontos az
Általános Zenetörténet,
o
mindenképpen a
Zenei Lexikont,
o
feltétlenül az
Esztétikai Lexikont (Ne féljünk tőle! Ha egyszer, kétszer beleolvasunk,
megszeretjük, ha akarjuk, ha nem.),
o
egy
hangversenykalauzt,
o
és természetesen
a kedvelt zeneszerzők életrajzát bemutató könyveket.
Szimfóniák elemzése.
A
továbbiakban az egyes szimfóniák elemzésére kerül sor. Ismételten kérem, hogy
ajánlásom szerint a VI. szimfóniával kezdjünk!